Tekken Mobile játékteszt

2018. február 07.
44.3621
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Túlzás nélkül úgy vártuk az első Tekken mobiljáték megjelenését, mint a Messiást, hiszen bár van verekedős játék mobilra szép számmal, azonban egy olyan nagy név, mint a Tekken, túlzás nélkül még a legnagyobb rajongókban is megmozdított valamit. Hogy történelmi pillanatról beszélünk, az nem is lehet kérdéses, hiszen a Tekken Mobile egy újabb olyan alkotás a színen, ami túlzás nélkül hozzásegíti a színteret ahhoz, hogy a mobiljátékok és a konzoljátékok közötti hidak lehulljanak, hiszen már nem évek, hanem hónapok kérdése, hogy mikor változtatnak a fejlesztők a hozzáállásukon, és mikor jön az összes játék mobilra és konzolra egyszerre.


Tökéletes példa erre a Tekken Mobile, mely akár a Tekken 7 mobilos portja is lehetne, de persze távolról sem az, lévén a Bandai Namco is tudta, hogy először be kell vezetni a színtérre a sorozatot, ezt pedig nem lehet felelőtlenül, durr bele bumm módjára véghez vinni, ezért az első Tekken mobiljáték is egyfajta kísérletnek tekinthető. Ehhez mérten azonban valami olyan dolgot tudtak alkotni a készítők, amihez foghatót korábban még túlzás nélkül senki, hiszen hiába ott a Street Fighter, hiába ott az Injustice, a Tekken Mobile úgy hozta el az intenzív, hangulatos küzdelmeket a kis képernyőre, hogy közben minden téren kedvünkre való maradt.

Tekken Mobile játékteszt - 2. kép

Nehéz bármit is mondani a játékról úgy, hogy szinte csak szuperlatívuszokban lehet beszélni róla, de azért megpróbálunk objektívek maradni. A Tekken Mobile elsőként határozottan tartalmával vett le minket a lábunkról, hiszen bár a lokális multi még hiányzik belőle, ellenben van itt egy jól összerakott sztori mód - simán hozza a konzolos részek színvonalát -, de már most lehetőségünk nyílik benne online versus küzdelmekre, amelyek a játék igazi létjogosultságát adják, hiszen a sztori itt is csak egyfajta bemelegítés, a sok-sok tartalom feloldására alkalmas, és bár önmagában is teljes élményt ad, a más játékosokkal szembeni harcok jelentik az igazi élményt.

Persze hiába zengünk ódákat a tartalomról, ha a játékmenet ugyebár mit sem ér, de aggodalomra semmi ok, ebben az esetben ez is nagyon rendben van. Számtalan olyan mobilos verekedős játékot tudnánk hasra csapva is felsorolni nektek, amelyek hiába hoznak szép küllemet vagy jó tartalmat, ha az élmény szempontjából csődöt mondanak. Hol az irányítás nem jó, hol a pörgés hiányzik, hol csak egyszerűen olyan hibákat követnek el az alkotók, melyek kellemetlenné teszik az egészet. Örömmel jelenthetjük azonban, hogy itt végre minden a helyén van.

Tekken Mobile játékteszt - 3. kép

Hiszen nemcsak a Tekken-sorozat jól ismert karakterei térnek vissza, hanem a sorozattól megszokott intenzív harcok is, amit úgy sikerült kivitelezniük a fejlesztőknek, hogy egy-egy mozdulatot elképesztően gyors és látványos, gyakran továbbgondolt formában alkottak meg. Ez a titka az egésznek, hiszen az irányítástól ugyanazt várhatjuk, mint néhány korábbi stílustárstól, ezáltal a képernyő bal oldalán tapicskolva hátrálunk és védekezünk, a jobb oldalt ütögetve pedig bokszolgatjuk az ellenfeleket, a jobb alsó sarokban teljesítményünk függvényében érkező kártyákkal pedig a speciális, lényegesen erősebb mozdulatok csikarhatók ki karakterünkből.

A rendszer egyszerűen zseniális, és bár az egyes harcosok közötti balansz még nem az igazi, de főként az online küzdelmekben így is nagyon oda kell tennünk magunkat ahhoz, hogy győzelmet arathassunk. Sőt mi több, a készítők egy halom rendszert kidolgoztak a háttérben, melyek mobilosabbá teszik a végeredményt, így a fejleszthető és gyógyítható karakterek a folyamatos küzdésre ösztönöznek minket, miközben folyamatosan kapjuk az újoncokat, és bár mi ingyen is nagyon jól elszórakoztunk vele, a gyorsabb fejlődés érdekében azért természetesen ott lesz a bolt, ahonnan vásárolhatunk magunknak extrákat.

Tekken Mobile játékteszt - 4. kép

Ha a Tekken Mobile több ezer forintért jelent volna meg, akkor is azt mondanánk, hogy ez méltó mobilos bevezetése lett a sorozatnak, de mivel ráadásul még teljesen ingyen is van, ezért tényleg csak szuperlatívuszokban tudunk beszélni róla. Jelenleg a legjobb verekedős játék mobilra, ez nem is lehet vitás!

A Tekken Mobile elérhető itt: Google Play | iOS App Store
5 hozzászólás

fonemaker

6 éve, 8 hónapja és 22 napja

Ez nagyon király lett! mosolygó smiley Nem gondoltam volna.

válasz erre

ferencziakos

6 éve, 8 hónapja és 22 napja

De várós volt már ez a teszt! Kiváncsi voltam hogy csak én vagyok ennyire oda érte vagy tényleg ilyen jó! mosolygó smiley

válasz erre

peter97

6 éve, 8 hónapja és 22 napja

Na végre!!!! meglepett smiley Egész hétvégén tolni fogom! röhögő smiley

válasz erre

Chico

6 éve, 8 hónapja és 23 napja

Konzolon az igazi, de nagyon jól sikerült! mosolygó smiley

válasz erre

Mendez

6 éve, 8 hónapja és 23 napja

"Jelenleg a legjobb verekedős játék mobilra"

Ennyi! mosolygó smiley

válasz erre