The Birdcage 2 játékteszt

2019. március 15.
59.8921
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A szabadulós mobiljátékok mostanság egészen nagy népszerűségnek örvendenek a piacon, aminek az okát ugyan sokáig lehetne fejtegetni, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy csak nagyon kevesen vannak, akik megfelelő minőségben és egyediséggel tudják prezentálni a műfajt. A The Room-sorozat határozottan az élen helyezkedik el, de mellette azok tudtak még labdába rúgni, melyekben saját magunkat kellett már-már túlélésként is felfogható módon kiszabadítani valahonnan.


Ebbe az elég egysíkú közegbe sikerült pár évvel ezelőtt kellemes színt hoznia a MobiGrow csapatának, akik The Birdcage című mobiljátékukkal egy olyan koncepciót valósítottak meg, aminek a középpontjába a mágikus madárszabadítás került. Magyarul, az alkotásban nem magunkat kellett kivarázsolni valahonnan, hanem egy trükkös ketrecből kellett kiszedni egy madárkát, vagy egy csodalényt. Most pedig itt a folytatás, mely The Birdcage 2 címmel ennek az élménynek a folytatását kínálja nekünk!

The Birdcage 2 játékteszt - 2. kép

A The Birdcage 2 főszereplője egy fiatal varázsló, aki éppen most végzett egy mágusképző iskolában, ahol rengeteget hallott egy nagyhatalmú varázsló mesterről, Alzarról. Emiatt elhatározza, hogy felkerekedik, és megkeresi őt, mert szeretne tőle tanulni, csakhogy ehhez előbb ki kell szabadítania egy csomó varázsketrecbe zárt baglyot, varjút, sárkányt és egyéb csodalényt, ami lényegében a játék savát és borsát adja nekünk, hiszen a fejtörők köré épül fel az egész.

Bármelyik pályára is lépünk tehát, a The Birdcage 2-ben egy szabadon forgatható kalitkát látunk majd, mely dugig van különféle kallantyúkkal, gombokkal, valamint mozgatható kis ketyerékkel, melyek elsőre egyáltalán nem tűnnek logikusnak, sőt talán össze sem tartoznak, de ha megtaláljuk a megfelelő sorrendet, csakhamar rádöbbenünk arra, hogy minden-mindennel összetartozik, ezáltal a korábban megtalált kis kapcsoló jó lesz egy következő helyre, ahol az hozzájárul egy szerkezet megforgatásához, majd abból előbukkan egy újabb alkatrész, ami aztán a kulcsot rejtő kis szekrény felnyitásához lesz szükséges.

The Birdcage 2 játékteszt - 3. kép

Bár a játékban elképesztő mennyiségű ötlet vonul fel a fejtörők tekintetében minden egyes pályán, illetve kalitkánál, azért az összetettség tekintetében vannak aggodalmaink. Hiába volt élmény ugyanis a fejtörők megoldása, és hiába érkeztek szintről-szintre újabb feladványok, a The Birdcage 2 kapcsán egyszer sem éreztem azt, hogy meg akarnak izzasztani a fejlesztők. Nem volt elakadás, nem volt tanácstalanság és bizonytalanság, minden adta magát, minden egyértelmű volt, gondolkodni pedig szinte soha nem kellett.

Ennek megfelelően a The Birdcage 2 inkább egyfajta ujjgyakorlat, ahol megtanuljuk az okostelefon kezelését, hogy miként kell megforgatni egy kulcsot a zárban vagy elhúzni egy-egy reteszt. Erre tökéletesen alkalmas a játék, ideig-óráig még szórakoztató is, sőt a látvány sem utolsó, azonban a kihívás tekintetében egy nagy nulla az egész.

The Birdcage 2 játékteszt - 4. kép

Persze ez nem jelenti azt, hogy a The Birdcage 2 rossz lenne, egyáltalán nem az, csak ne várjunk tőle sem a klasszikus kalandjátékok fejtörőihez hasonló nehézséget, sem a The Room-sorozatból megszokott szintet, ez ugyanis egy sokkal könnyedebb kis parti lesz. Persze nem kizárt, hogy éppen ezért lesz nagy sikere az emberek között!

A The Birdcage 2 elérhető itt: Google Play | iOS App Store
4 hozzászólás

Chico

5 éve, 6 hónapja és 13 napja

Kipróbáltam, ugyanerre jutottam. Sajnos túl könnyű lett... wtf smiley

válasz erre

Vidoros

5 éve, 6 hónapja és 13 napja

Akkor ezzel nem is fárasztom magam. Reméltem hogy nehéz lesz pedig.

válasz erre

peter97

5 éve, 6 hónapja és 13 napja

Sokkal jobbat vártam én is.., szomorú smiley

válasz erre

SamsungFan

5 éve, 6 hónapja és 13 napja

Kár pedig azt hittem, jó kis fejtörők lesznek benne.. szomorú smiley

válasz erre