The Godfather játékteszt

2017. március 01.
44.2711
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Keresztapa-trilógia sokak számára minden idők egyik legjobb filmsorozatát jelenti, amiből készült már a múltban videojáték - mai fejjel nem is olyan rossz -, azonban normális mobiljáték még nem igazán. Emiatt is kaptam fel a fejemet, amikor az FT Games csapata elérhetővé tette The Godfather című alkotását Androidra és iOS-re is, amely egy elmeséletlen Keresztapa-sztoriról biztosított engem, középpontjában a pénzzel, a hatalommal és a korrupcióval, valamint természetesen Don Vito Corleonéval.


Egy ilyen felütés után nem volt kérdéses, hogy azonnal le kell csapnom a játékra, ami azonban annak rendje és módja szerint óriási csalódást okozott. Bár elnézést, hogy így rögtön az elején lelőttem a poént, azonban számomra igazán kiábrándító volt, hogy egyrészt egy stratégiává próbálták meg degradálni a készítők a Keresztapa nagyszerű koncepcióját, azonban a végzetes csapás az volt, hogy mindezt úgy, hogy az eredeti hangulatból szinte semmit sem sikerült átörökíteni, az akciókból pedig semmit sem sikerült visszaadni, legfeljebb azt, hogy vannak.

The Godfather játékteszt - 2. kép

A The Godfather a történet szerint annyiból áll, hogy fel kell építenünk New York városának eddigi legnagyobb és legerősebb alvilági bandáját, amit egészen az alapoktól, mondhatni az utcáról kell kezdenünk. Senki se gondoljon azonban GTA-szerű játékmenetre - mint a klasszikus konzoljáték esetében -, sem hátsónézetes harcokra, amit ugyanis az alkotás neve alatt kapunk, az valamiféle jótékony, de nagyon béna és leegyszerűsített elegye a stratégiáknak és a menedzserjátékoknak. A lényeg tehát az, hogy nekilássunk egy alvilági bűnbanda felépítésének, amihez először meg kell alapoznunk, és fel kell építenünk főhadiszállásunkat.

Ezt kvázi egy virtuális vidámparkként ismerhetjük meg, ergo kell a főkastély a nagy vezérnek, aztán jöhetnek kisebb-nagyobb épületek, szállások a bandának, könyvtár a nem tudom minek, valamint kiképzőhelyek, amelyek folyamatosan ontják majd magukból a különféle egységeket, így pisztolyosokat, géppuskásokat, robbantókat és a többi.

Ez a játék egyik része, ahol folyamatos fejlesztéssel és fejlődéssel egyre jobbá tehetjük az épületeket, ezáltal egységeinket, de többek között ráhatással lehetünk az épületeinket körülvevő falak minőségére - ez a bandák közötti háború során jól jöhet -, sőt akár vezérünk tulajdonságaira is. Persze ezen a részen minden összefügg mindennel, be kell osztanunk a pénzt, ki kell várnunk a fejlesztéseket, vagy szimplán bele kell ölnünk valós Mátyásosokat, hogy felgyorsítsuk, vagy egyszerűsítsük a folyamatot.

The Godfather játékteszt - 3. kép

Ez tehát a játék egyik fele, a másik fele, amikor kiszabadulunk birtokunkról, és a városban garázdálkodunk. Persze itt se várjunk szabadságot, ergo annyi lesz a dolgunk, hogy a kijelölt épületekre tudunk kattogtatni annak érdekében, hogy megnézzük ki vagy kik lakják, mekkora haderő védi, és amennyiben van esélyünk, akkor megtámadhatjuk az objektumot annak érdekében, hogy elfoglaljuk és a saját malmunkra hajtsuk vele a vizet, hiszen ha valamit elfoglalunk, abból bizonyára pénzünk lesz, majd ebből hírnév és egyebek is a teljesség érdekében. Persze ahhoz, hogy hozzáférjünk egy épülethez, előtte harcolnunk kell, ami olyan bénán sikerült, hogy le se merem írni, mit kell csinálnunk benne.

Konkrétan ugyanis a harc az esetünkben az, hogy lesünk a képernyőre, mint borjú az új kapura. Az egyetlen beleszólásunk az egészbe az, hogy pontosan mennyi és milyen haderőt viszünk magunkkal a csatatérre, ahol mindössze egységeink sziluettjét látjuk majd - kvázi mint egy maffiás Hearthstone esetében -, de azon túl, hogy gyorsíthatjuk és átugorhatjuk az ütközetet, semmi más egyebet sem tudunk tenni, ami eszméletlenül ciki.

Magyarán hiába szeretnénk, nem tudjuk kiválasztani, hogy melyik egységünkkel, mikor és pontosan kire támadjunk rá, így hiába látjuk, hogy ki és mennyit sebzett, vagy mi történt a képernyőn, de egyszerűen tehetetlenek vagyunk, aminél nagyobb átkot el sem tudnánk képzelni egy Keresztapa mobiljátékban.

The Godfather játékteszt - 4. kép

Elmondom röviden és tömören, hogy milyen érzések törtek rám az alkotás nyúzása során! Leginkább annyit fogtam fel az egészből, hogy kattints ide, oda majd amoda, nézzél, költsél, nézzél, kattints, nézzél, költség még többet, de se ügyesség, se józan ész, se más egyéb érzék nem kell ahhoz, hogy érvényesüljél.

A The Godfather nemcsak roppant unalmas, hanem ezzel egyetemben még a franchise nevére is szégyent hoz. Annak örülni pedig, hogy létrehozhatunk egy saját családot, és más játékosokat is bevonhatunk a buliba azért, hogy konkrétan együtt nézzük a semmit, megint csak tiszta szégyen. Persze, ha nem Keresztapa néven jelent volna meg, talán még kedvelnék is egy kicsit, de így inkább felejteni szeretnénk.

A The Godfather elérhető itt: Google Play | iOS App Store
2 hozzászólás

SamsungFan

7 éve, 8 hónapja és 8 napja

De kár. Pedig a grafika nekem nagyon tetszik... szomorú smiley

válasz erre

peter97

7 éve, 8 hónapja és 8 napja

De kár érte... szomorú smiley

válasz erre