Titanfall Assault játékteszt

2017. augusztus 23.
38.9681
Sokan rendkívül csalódottak voltak, amikor a Respawn Entertainment csapata törölte az első Titanfall mobiljátékot, amiről utólag kiderült, hogy azért jobban jártunk így, mert az alkotás minden lett volna, csak éppen hűséges nem a franchise eredeti koncepciójához. Szerencsére azonban az alkotók nem sokkal később lerántották a leplet a Nexonnal közösen megálmodott Titanfall Assault-ról, amely már az első képek alapján is sokkal jobban hasonlított egy vérbeli Titanfall-játékra, amit a végeredmény ismeretében csak és kizárólag alátámasztani tudunk.
 


A Nexon ugyanis ingyen letölthetővé tette a Titanfall Assault-ot, mint egy multiplayer ütközetekre kiélezett Titanfall mobiljátékot, amit napokon át tesztelgettünk annak érdekében, hogy elmondhassuk nektek: megszületett az alkotás, amiért érdemes otthon rendszeresíteni a WiFi elérést vagy befizetni a korlátlan mobilnetre, mert a Nexon ezúttal sem árul szemetet. Persze ez nem jelenti azt, hogy mérföldkő vagy hibátlan alkotás született, mindössze egy rendkívül kellemes kis műről beszélünk, amihez ha van elég hardver a kezünkben, akkor nagyon könnyen a rabjává tud tenni bárkit.

Titanfall Assault játékteszt - 2. kép

Hogy mi fán terem a Titanfall Assault? Összességében egy stratégiai alapokon nyugvó MOBA-ként tudnám jellemezni a végeredményt, ami lényegében azt jelenti, hogy adott lesz egy több elfoglalandó ponttal rendelkező csatatér, két szemben álló fél, és két bázis, a feladat pedig az lesz, hogy minél több stratégiai pont birtoklása mellett megpróbáljuk elpusztítani az ellenfél bázisát. Ez utóbbi nem mindig jön össze, hiszen az ütközetek időre mennek, de pont ezért lesz érdemes folyamatosan támadni, visszavágni az ellenfélnek, hiszen a győzelem sokszor azon is múlik, mennyire voltunk hatékonyak a harcmezőn.

Ezen túlmenően a Titanfall Assault egy egészen kellemesen összetett harcrendszert és kidolgozott játékélményt kínál azoknak, akik vállalják a küzdelmekkel járó viszontagságokat. Alapjáraton egészen kellemes hátteret nyújt az egész végeredménynek a Titanfall univerzum, ami sajátos sci-fi hatásaival és hatalmas Titánjaival - ergo lépegetőivel - sok-sok olyan elemet vonultat fel, amelyek a PC-re és konzolokra megjelent nagy testvérekből lehetnek ismerősek. Maguk az ütközetek amúgy egy kártyás alapokon nyugvó szisztémát kaptak, ergo egy általunk összeválogatott pakli lapjain láthatjuk lehívható egységeinket, akiket meghatározott idő- és pontkeret alapján aktiválhatunk a csatamezőn.

Titanfall Assault játékteszt - 3. kép

A rendszer lényege, hogy minél több stratégiai helyszínt foglaltunk el és minél nagyobb pusztítást végeztünk az ellenfél soraiban, annál több pontunk lesz lehívni a katonákat - de kérhetünk Titánokat, bombázást, speciális egységeket, lövegeket és így tovább -, miközben minél türelmesebbek vagyunk, annál erősebb haderőt mozgósíthatunk. Csakhogy a türelem nem mindig rajtunk múlik majd, hiszen ellenfelünk mentalitásához és tempójához is igazodnunk kell a csaták során, ami egyáltalán nem lesz egyszerű feladat, hiszen a csatatér folyamatosan alakul, és mivel állandóan élő emberek ellen játszunk, kifoghatunk olyanokat, akik nagyon kemény ellenfelek lesznek.

A játékmenet egyébként meglepően kellemesen felépített és kiegyensúlyozott, rengeteg dolog múlik a paklik összeállításán, valamint azon is, hogy mennyire tudjuk fejleszteni lapjainkat. Minél sikeresebbek vagyunk, értelemszerűen annál erősebb sereget tudunk felállítani, és sajnálatos módon ehhez a matchmaking nem mindig igazodik, ami azt vonja maga után, hogy egy pénzes játékos sokkal előbb eljut arra a szintre, amire egy a költekezést nem preferáló csak nehéz munka árán tud. Ez elég komoly negatívum lehet, de néhány bugot és a lassú szerverkeresőt leszámítva aligha lehetne más problémát felróni a számára.

Titanfall Assault játékteszt - 4. kép

Mi ugyanis beleraktunk néhány órát a játékba, arattunk nagy győzelmeket és szenvedtünk csúfos vereségeket is, de nagyon ritkán éreztük annak a hátrányát, hogy nem invesztáltunk egy fillért sem erősebb kártyákra vagy fejlesztésekre, hiszen aprólékosan mindent fel lehet oldani sok játékkal, közben pedig gondolkozzunk úgy, hogy a vereségből is csak tanulhatunk. Ha valami igazán összetett akciójátékra vágysz mobilon, a Titanfall Assault-ot feltétlenül ki kell próbálnod!

A Titanfall Assault elérhető itt: Google Play | iOS App Store
2 hozzászólás

peter97

3 hete és 6 napja

Azt hittem gagyi lesz ez a megjelenítés de nem az. Tetszik.

válasz erre

Mendez

3 hete és 6 napja

Meggyőztetek! Szuper teszt lett!

válasz erre