Tízéves a My Talking Tom-sorozat, lássunk néhány érdekességet, amit még biztosan nem tudtál róla

2020. augusztus 02.
57.9491
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egészen elképesztő, de idén júliusban volt kereken tíz éve annak, hogy megjelent a Talking Tom-sorozat legelső epizódja, mely ha nem is azonnal, de az évek során elképesztően nagy népszerűségre tett szert a rajongók között, így aki egy Tamagotchi-szerű kisállatgondozó mobiljátékra vágyott, az biztosan megtalálta vele a számításait. Azóta ráadásul elképesztő magasságokba emelkedett a széria, rengeteg folytatással és új karakterrel, szóval valamelyik kivetülésével biztosan találkoztunk már.


Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy összegyűjtünk nektek néhány olyan érdekességet az Outfit7 játékához kapcsolódóan, amit eddig még szinte biztosan nem tudtál beszélgetős Tomiról és barátairól. Induljon hát a történelemóra:

Szerény kezdetek

A legelső játék, ami megjelent a franchise részeként, a Talking Tom Cat volt. A játékot mindössze nyolc ember készítette egyetlen garázsban, méghozzá egy 30 dolláros macska 3D modelljére alapozva a főhős karakterét. Sokan tehát egy fillért nem adtak volna érte, hogy a játék rövid idő alatt óriási sikert arat majd.

Tízéves a My Talking Tom-sorozat, lássunk néhány érdekességet, amit még biztosan nem tudtál róla - 2. kép

Ma már 350 fős csapat áll a franchise mögött

A siker márpedig nem maradt el, olyannyira nem, hogy az Outfit7 elképesztő tempóban fejlődött, és sokak szerint még mindig nem értek el pályafutásuk csúcsára. Pedig jelenleg is már több irodájuk van világszerte, a 10 év alatt pedig az egykori nyolcfős garázsbrigád egy 350 fős csapattá nőtte ki magát, játékaik pedig egyre-másra nyerik a díjakat.

A My Talking Tom Friends először hozta össze a sorozat összes szereplőjét

Az általunk is tesztelt My Talking Tom Friends a sorozat utolsó epizódja volt, mely minden eddiginél magasabbra tette a mércét, lévén a sorozat összes eddigi karakterét, összehozta egy játékon belül. Mindehhez elképesztő tartalom és tonnányi opció társult, így nem meglepő, hogy világszerte már most 100 millió letöltés felett állnak a számok.

Tízéves a My Talking Tom-sorozat, lássunk néhány érdekességet, amit még biztosan nem tudtál róla - 3. kép

Már nem csak egy mobiljáték

A My Talking Tom-sorozat sikerét alaposan megdobta, amikor pár évvel ezelőtt az Outfit7 úgy döntött, rajzfilmes formában is kipróbálják a karaktert, így például egy 3D-s CGI animációs sorozatot indítottak útnak, mely jelenleg már a kilencedik legkeresettebb családi műsor a világon, ahol Tom hangját nem más adja, mint a Golden Globe-jelölt Colin Hanks. Tomhoz egyébiránt ma már egy csomó más TV-sorozat is köthető, így a Talking Tom Shorts, a Talking Tom and Friends Minis vagy a Talking Tom Heroes. Ezek összesen már 56 milliárdos nézettségnél járnak.

A világ minden táján ismerik

A sorozat népszerűsége jelenleg töretlennek tűnik, sokan egy újabb Angry Birds-ként emlegetik - mások szerint már régen túllépett a széria a mérges madárkákon -, de az biztos, hogy Tom már az egész világon elrabolta a játékosok szívét. Ennek megfelelően Magyarországtól kezdve, egész Európán és az Egyesült Államokon át, Indiáig és Brazíliáig bezárólag mindenhol hatalmas népszerűségnek örvendenek a játékok és a kapcsolódó rajzfilmek is.
4 hozzászólás

zsenikém

4 éve, 10 napja

Nem hittem volna hogy végigolvasom. mosolygó smiley Bájos cikk lett.

válasz erre

Ronalddo

4 éve, 11 napja

Ez milyen ****a kis cikk! röhögő smiley Ezer éve volt még a telómon, az androidos korszak kezdetén. röhögő smiley

válasz erre

Mendez

4 éve, 12 napja

Nem gondoltam hogy egyszer itt egy ilyen cikket fogok látni. Azt meg végképp nem hogy el is olvasom. És lőn. röhögő smiley

válasz erre

ferencziakos

4 éve, 12 napja

Hihetetlen hogy kinőtte magát ez a dolog.

válasz erre