Track Mayhem játékteszt

2019. október 11.
61.5801
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Best Free Games csapata korábban már lenyűgözött minket a Bike Mayhem névre keresztelt alkotással, melyben oldalnézetből ügyeskedhettünk egy bicajos oldalán, most azonban annak ellenére is új vizekre eveznek, hogy legújabb alkotásuk címe alapján hasonlóságot feltételeztünk. A Track Mayhem-nek azonban semmi köze a kerékpárokhoz, sőt még csak az oldalnézetes játékelemek sem találhatók benne - mi több a koncepció is kellemes sci-fi alapokon nyugszik, tehát a címválasztást nem igazán értjük.


Persze nem is igazán érdekel minket azok után, hogy a kanadai csapat igencsak odatette magát az alkotással. A Track Mayhem ugyanis egy hátsónézetes száguldás lett, melynek központi témája a távoli jövő, a főszereplője egy hipergyors rakéta, maga a játékmenet pedig arról szól, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtva teljesíteni tudjuk a trükkös pályákat, melyek gyakran annyira nyakatekertek, hogy beleszédülünk.

Track Mayhem játékteszt - 2. kép

Gyakorlatilag itt be is fejezhetnénk ezt a játéktesztet, hiszen az alkotás lényegét összefoglaltuk nektek, valóban ez minden, ami a Track Mayhem keretein belül vár majd ránk, azonban van még néhány dolog, amit nem árt tudni, mielőtt belekóstolunk az egyébként ingyen letölthető alkotásba, melyben nemcsak az egyre jobb pontszámokért kell hadakoznunk, hanem azért is, hogy feloldhassuk az újabb és újabb pályákat, merthogy ez a korábbi helyszínek sikeres teljesítésének függvénye.

Csakhogy ezeket nem lesz ám olyan egyszerű sikeresen teljesíteni! A pályákon ugyanis a szédületes tempó mellett folyamatos pörgés-forgás vár ránk, miközben a legkülönfélébb akadályokkal és megoldásokkal találkozhatunk, melyek ellen egyetlen ellenszer van: ha a legjobb reflexünket a főszerepbe állítva megpróbáljuk kikerülni a kérdéses tereptárgyakat, melyek először úgy tűnnek, hogy csak a mi idegesítésünkre lettek odatéve.

Track Mayhem játékteszt - 3. kép

Ezzel pedig nem is tévedünk túl sokat, valóban erről lesz szó, de megnyugtatnánk mindenkit, bőven lesz logika az alkotásban, ezáltal kellő kitartással mindig megtalálhatjuk azt az útvonalat, azt a ritmusosságot, amivel átcsusszanhatunk az akadályok között. Nyilván ehhez nem kevés türelemre és kitartásra lesz szükségünk, azonban a Track Mayhem esetében valahol ez adja az egész dolog szépségét.

Na meg a szuper sci-fi hatású grafika, ami mellett azért van szívfájdalmunk. Bár a játék maga könnyed irányítással bír, egyszerűen jó ránézni, nagy benne a kihívás is, azonban a tartalom terén egy kicsit szerény. Merthogy azt valahol elnézzük, hogy nincs többjátékos mód - pedig lehetne -, de azt már nehezen tudjuk feldolgozni, hogy kevés a pálya, és a ranglisták szintén kimaradtak belőle, mert ez tipikusan olyan játék, ahol lehetne kacérkodni az eredményekkel.

Track Mayhem játékteszt - 4. kép

Mindent összevetve azonban ennek ellenére is az ajánlott kategóriába helyeznénk a Track Mayhem-et, hiszen a maga műfajában minden téren kellemes élményt kaptunk tőle. Noha nem könnyű, és a tartalom terén szintén vannak apróbb hiányosságai, de nekünk okozott pár jó percet, így biztosan te sem leszel másként, ha megtetszett a képek alapján!

A Track Mayhem elérhető itt: Google Play | iOS App Store
4 hozzászólás

Bencus86

4 éve, 10 hónapja és 27 napja

Nekem bejön teszt alapján, adok neki egy esélyt.

válasz erre

Chico

4 éve, 10 hónapja és 27 napja

****a lett ez a WipeOut. röhögő smiley

válasz erre

SamsungFan

4 éve, 10 hónapja és 27 napja

Nem rossz, igen addiktív!

válasz erre

peter97

4 éve, 10 hónapja és 27 napja

Na akkor kipróbálom!

válasz erre