Typoman Mobile játékteszt

2019. március 08.
61.7351
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egyre gyakoribb eset, hogy korábbi PC-s vagy konzolos videojátékok - főként a független fejlesztések - megjelennek mobilokra. Az efféle alkotások egy jelentős része úgy fénylik a mobiljátékok között, mint trágyadombon a gyémánt, éppen ezért nagy mosollyal fogadunk minden egyes ilyen próbálkozást. A Typoman Mobile most a következő résztvevő a sorban, mely a maga nemében valami olyan dolgot hozott a mobiljátékok világába, amire talán még soha nem volt példa.


A Typoman története egészen 2015-ig nyúlik vissza, a Brainseed Factory akkor dobta ki elsőként Nintendo Wii U-ra, majd 2017-ig bezárólag a PC-t, a PS4-et és az Xbox One-t is megjárta, azonban egyik platformon sem sikerült kimagasló eredményeket elérnie. Ezt sokan akkor sem értették, hiszen akit elkapott a játék, azt bizony egy életre magába zárta, mert ennyire agyas és összetett platformer csak nagyon ritkán születik erre a világra.

Typoman Mobile játékteszt - 2. kép

Persze a Typoman Mobile azért nem találja fel újra a platformerek műfaját, az alapok tekintetében mondhatni ugyanolyan élmény vár benne ránk, mint bármelyik másik hasonló stílusú műben, csakhogy itt nem az akciókra került a hangsúly, hanem a fejtörőkre, melyek megoldásához azért nem árt majd legalább egy alapszintű angol nyelvtudás. Nyilván emiatt - pláne itthon - sokakat kapásból kizár az élményből a Typoman, de legyünk annyira intelligensek, hogy ezért nem a játékot húzzuk le, inkább magunkban keressük a hibát, hogy miért nem tanultunk nyelveket.

A Typoman Mobile esetében egyébiránt már hősünk is egy betűhalmaz, konkrétan egy nagy O-betű a feje, egy E a teste, egy H-betűből formázták a lábait, a kezét pedig egy R-ből alakították ki. Ezzel a kis betűmanussal szaladgálhatunk majd a pályán, melyek önmagukban megérnek egy misét, hiszen hihetetlenül látványosan megrajzolt helyszínek sorakoznak fel előttünk, elképesztően kreatív formában alkalmazva a különféle betűket és szavakat, melyekkel nekünk is játszadoznunk kell, ha a történet végére akarunk érni.

Typoman Mobile játékteszt - 3. kép

A játékmenet tekintetében ugyanis a Typoman Mobile szürreális világában a legtöbb kihívást lényegében betűkirakóval kell orvosolnunk. Be kell kapcsolnunk egy platformot? Csak kapjunk fel egy O-betűt, és vigyük oda az N-betű mellé, hogy az "ON" felirattal aktiváljuk, és máris egy új helyre jussunk. Mindez persze a legalapvetőbb feladvány, ennél sokkal összetettebb szavakat kell majd kiraknunk a betűhalmazból ahhoz, hogy megoldjuk az adott szint problémáját.

Az egészen nyilvánvaló fejtörők mellett egyébiránt gyakran elgondolkodtató feladványokba is belebotolhatunk, és bár magasabb szinten akadnak azért nehezebb darabok is, összességében a Typoman Mobile nem kínál teljesíthetetlen feladatokat. Sőt mi több, atmoszférája mellett még a zseniális zenéivel is képes a képernyő elé szegezni az embert.

Typoman Mobile játékteszt - 4. kép

Mindent összevetve, a Typoman Mobile ugyan csak részben ingyenes, de érdemes lecsapni rá, mert hangulatilag és a játékmenet tekintetében egyaránt valami olyan dolgot kínál, amit mobilos platformertől korábban talán még soha nem kaptunk. Ha valami különleges élményre vágysz, eszedbe se jusson kihagyni!

A Typoman Mobile elérhető itt: Google Play | iOS App Store
4 hozzászólás

Ronalddo

5 éve, 6 hónapja és 20 napja

Érdekes játék. meglepett smiley Egy próbát mindenképp megér.

válasz erre

peter97

5 éve, 6 hónapja és 20 napja

De marha jópofa ötlet! meglepett smiley

válasz erre

fonemaker

5 éve, 6 hónapja és 20 napja

Hát elég egyedi játék, az biztos! mosolygó smiley

válasz erre

Direktor

5 éve, 6 hónapja és 20 napja

Marha jól néz ki, tetszik!

válasz erre