Westworld Mobile játékteszt

2018. június 27.
45.4991
Az utóbbi évek egyik legnagyobb TV-sorozatos sikere minden túlzás nélkül a Westworld lett, ami nem meglepő, hiszen az HBO írói olyan elképesztő ötletet valósítottak meg a sci-fi és a western műfajok ötvözéséből, amihez foghatót korábban még soha nem láttunk. A siker - a csatorna legtöbb szériájához hasonlóan - ezúttal sem maradt el, vagyis már vártuk, hogy mikor kapunk hozzá egy kapcsolódó mobiljátékot.


Bár sokáig abban reménykedtünk, hogy a második évad indulására megérkezik hozzánk a Westworld Mobile, de végül csak pár nappal ezelőtt robogott be közénk, már a megjelenése körül is óriási botrányt kavarva, hiszen hiába volt dátum, a készítők mégis napokkal előbb kidobták Androidra és iOS-re, a Fallout Shelter alkotói pedig a háttérben már egy pert is a nyakukba akasztottak másolás gyanúja miatt. Persze ez most játéktesztünk szempontjából lényegtelen információ, az viszont korántsem az, hogy aki szerette a sorozatot, az garantáltan imádni fogja majd ezt az applikációt.

Westworld Mobile játékteszt - 2. kép

Ha láttuk a Westworld-részeket, akkor alighanem nehezen tudjuk elképzelni, hogy ebből a különleges világból miként lehet érdekes mobiljátékot készíteni, hiszen egy match-3 puzzlerrel nem merték kiszúrni a szemünket az alkotók, egy akciójátékhoz pedig azért túl kevés akció történik benne. Szerencsére a Warner csapatánál rengeteg agyviharzás volt, amíg eljutottak oda, hogy leklónozzák a Fallout Shelter-t, hiszen ez a megoldás tökéletesen átültethető lenne a Westworld univerzumába is, ami a pofátlan lopás ellenére valóban jó döntés volt a részükről.

A Westworld Mobile részeként így megkapjuk a teljes hozzáférést a DPTS, avagy a Delos Park Training Simulation felett, tehát lehetőségünk nyílik felépíteni, irányítani, fejleszteni és kontrollálni egy saját élményparkot, ahol a mesterséges intelligencia, a robotok és az egyéb teremtmények közös élményeket élnek majd át az ide érkező vendégekkel. Meglepetés nincs, lényegében a sorozat alapjait kapjuk vissza kiemelkedő tartalom vagy sztorifoszlányok nélkül, miközben a cél a folyamatos fejlődés.

Westworld Mobile játékteszt - 3. kép

Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy először csak egy földalatti kontrollszobát találunk, valamint a felszínen pár vadnyugati építményt. Lent és fent egyaránt terjeszkedhetünk, ezáltal alkothatunk karaktereket, építhetünk regenerációs szobát, a folyamatos előrelépéssel pedig odafent a bár és a bank mellé például temetkezési vállalkozót vagy tánctermet, melyeket megtölthetünk emberekkel és gépekkel, hogy interakcióikból pénzünk és tapasztalati pontjaink származzanak.

Ebből a folyamatos körforgásból építkezhetünk és bővülhetünk, miközben folyamatosan nyílik meg előttünk a játék újabb és újabb szeglete, a cél pedig, hogy boldoggá tegyük az ide érkezőket, és folyamatosan új attrakciókat tudjunk nyújtani nekik. Mindeközben várnak majd ránk különféle vadnyugati kalandok, kisebb elérhető célok, egyszóval a folyamatos tapicskolás mellett egyre bőségesebb tartalom vár majd ránk, az egyetlen negatívum pedig, hogy ha nem vagyunk túl türelmesek, akkor bizony nem árt néha kinyitni a pénztárcánkat, hiszen például csak így tömhetjük meg élettel a parkunkat gyorsan, illetve csak így tudunk rövid határidővel bővülni.

Westworld Mobile játékteszt - 4. kép

A Westworld Mobile összességében egy jól felépített, derekas tartalommal ellátott mobiljáték, mely azon túl, hogy nagyszerűen visszaadja a sorozat eredeti hangulatát, nagyon könnyen be tudja szippantani az embert, ha pedig van elég időnk rá, akkor pénzt sem kell áldoznunk a teljes élményért. A széria rajongóinak egyenesen kötelező, de vigyázat, mert tényleg függőséget okoz!

A Westworld Mobile elérhető itt: Google Play | iOS App Store
5 hozzászólás

Loxar

5 hónapja, 2 napja

A sorozatot imádom de ez a játék stílus nem az én világom sajnos.
azt aláírom, hogy ez illik legjobban hozzá de engem így nem köt le
maradok a sorozatnál szerintem lassan kész a szinkron a második évadhoz teljesen szóval ledarálom 1-2 nap alatt

válasz erre

zsenikém

5 hónapja, 2 napja

Nem tudom abbahagyni. Én imádnám, ha nem lenne ennyire lehúzós. .(

válasz erre

Mendez

5 hónapja, 3 napja

Ú ez de marha jó!!!

válasz erre

ferencziakos

5 hónapja, 3 napja

Nálam kihagyhatatlan.

válasz erre

NOrBY

5 hónapja, 3 napja

Bár a sorozatról csak hallottam, a fallout sheltert szeretem, ami megduplázza az élményt hogy hasonlít rá, szerintem jó kis játék

válasz erre