A Blizzard számára egyre fontosabbak a mobiljátékok

2017. augusztus 04.
4.5151
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Igencsak különleges nyilatkozatot tett Mike Morhaime, a Blizzard elnöke a cég legutóbbi pénzügyi jelentését követően, amikor többek között egy újabb IP lehetőségéről, valamint a mobiljátékokról beszélt.

Bár az elnök túl sok konkrétummal nem szolgált, ellenben egészen határozottan kijelentette, hogy a Blizzard elkötelezett az új kezdeményezések, az új IP-k megvalósítása mellett, miközben más platformokban is gondolkodnak már, de különösen nagy figyelmet szeretnének szentelni a mobiloknak.

Aki követi a Blizzard dolgait, az bizonyára nem lepődik meg ezen, hiszen a csapat a Hearthstone-nal óriásit szakított a platformon, és már korábban is számtalanszor utaltak arra, hogy szeretnének még jobban nyitni a mobilok irányába. Alig várjuk a hivatalos bejelentéseket!
2 hozzászólás

ferencziakos

7 éve, 3 hónapja és 10 napja

Ez menőség nagyon! mosolygó smiley

válasz erre

zsenikém

7 éve, 3 hónapja és 10 napja

Jól hangzik! Blizzard nagyon király! mosolygó smiley

válasz erre