A Google lehetővé tette, hogy bárki készítsen Pokémon GO-klónt

2018. március 17.
6.3541
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Pokémon GO annak idején azért is tudott komoly újdonságot felmutatni a mobiljátékok piacán, mert a Niantic nem sajnálta a pénzt arra, hogy megvásárolja a Google-től a hozzájuk kapcsolódó térképes szolgáltatás adatait, ami elengedhetetlen volt a teljes élményhez.

A Google Térkép azonban drága mulatság, ezáltal csak a legnagyobbak engedhették meg maguknak, hogy megvásárolják azt egy videojátékhoz, emiatt pedig nem árasztották el a piacot a klónok - legalábbis egészen mostanáig, hiszen a keresőóriás bejelentette, hogy minden játékfejlesztő számára ingyen elérhetővé tették a Google Térkép adatait.

A fejlesztőknek így mindössze annyi kikötésnek kell megfelelniük, hogy készülő mobiljátékuk Unity alapokon készüljön, lévén a kérdéses térképes szolgáltatás ebbe épül be, és segítségével hozzáférhetnek az alapvető térképészeti adatok mellett olyan apróságokhoz is, mint az egyes utcák vagy épületek 3D modelljei.

Remélhetőleg mondanunk sem kell, hogy ezzel egyrészt komoly hisztériát robbantanak ki, hiszen garantáltan ellepik a piacot rövid időn belül az unalmas Pokémon GO-klónok, másrészt viszont lehetőségük nyílik olyan fejlesztőknek is megalkotniuk akár világrengető ötleteket, amihez foghatót eddig még talán soha nem láttunk. Izgalmas hónapok elébe nézünk tehát emiatt!
4 hozzászólás

Mordorer

6 éve, 6 hónapja és 19 napja

Merész lépés annak fényében hogy a Niantic ugyanezért sokat fizetett...

válasz erre

Chico

6 éve, 6 hónapja és 19 napja

Ezernyi lehetőség nyílt meg ezzel. Várom, milyen játékok jönnek!

válasz erre

ferencziakos

6 éve, 6 hónapja és 19 napja

Niantic hogy örülhet. Hiiiijjjjjj... röhögő smiley

válasz erre

fonemaker

6 éve, 6 hónapja és 19 napja

Ez mekkora szivatás már! röhögő smiley

válasz erre