A japán eventeket is megkapja a Fate Grand Order

2017. július 10.
6.8761
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Június végétől végre már elérhető Androidon és iOS-en is az egyik legjobb mobilos japán szerepjátékként emlegetett Fate Grand Order, amit bár a legtöbb rajongó talán még végig sem játszott, de máris itt van a következő nagyszerű hír hozzá.

A DualShockers munkatársainak ugyanis sikerült leülniük beszélgetni a párizsi Anime Expo-n Yosuke Shiokawával, avagy az alkotás kreatív igazgatójával, aki elmondta, hogy a jövőben rengeteg eventre számíthatnak majd a nyugati rajongók is a Fate Grand Order-hez, mert szeretnék, ha a világ minden részén ugyanabban az élményben részesülhetnének a fanok.

Shiokawa kiemelte, hogy az első párhuzamosan futó esemény vélhetően a Summer Swimsuit Event lesz, noha pontos részleteket az igazgató egyelőre még nem igazán tudott megosztani velünk, ellenben megígérte, hogy mindenről időben értesítenek majd minket.
1 hozzászólás

Mendez

7 éve, 4 hónapja és 10 napja

Ez nagyon jól hangzik. Tartalmas kis game lesz ez!

válasz erre