A Niantic a Harry Potter: Wizards Unite érkezése után is támogatja majd a Pokémon GO-t

2017. november 13.
15.8451
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár rengetegen örültek annak, amikor a Niantic bejelentette, hogy varázslós AR-játékot készítenek a Harry Potter univerzumán alapulva, azonban a rózsaszín köd eloszlását követően azonnal jöttek az első aggályok és kérdések a Pokémon GO kapcsán.

A Niantic azonban egy hivatalos blogbejegyzésben mindenkit megnyugtatott, ezáltal bejelentették, hogy a Harry Potter: Wizards Unite megjelenése nem jelenti majd azt, hogy a Pokémon GO támogatása ezzel véget ér, éppen ellenkezőleg, továbbra is 100 százalékban tolják majd azt a szekeret is.

Sőt mi több, a Niantic 2018-ban szeretné egy halom csodálatos új opcióval és lehetőséggel kiegészíteni a Pokémon GO-t, magyarul két vasat tartanak majd egyszerre a tűzbe, amihez remélhetőleg a megfelelő kapacitásuk is meglesz.
1 hozzászólás

zsenikém

6 éve, 11 hónapja és 3 napja

Ezzel fogok zúzni az biztos! mosolygó smiley

válasz erre