A Pokémon GO kapta az év legjobb mobiljátékának járó díjat a D.I.C.E. Awards-on

2017. február 24.
5.0711
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Academy of Interactive Arts & Sciences idén is megrendezte a játékvilág egyik legnívósabbnak számító díjátadóját, aminek részeként a tavalyi év legjobbjait díjazták a szervezők.

A sokak által csak D.I.C.E. Awards név alatt ismert díjátadóra újfent Las Vegas-ban került sor, és bár a főszerepet természetesen ezúttal is a PC-s, illetve konzolos játékok kapták - a Blizzard-féle Overwatch kapta például az Év Játéka díjat -, azonban már külön mobilos kategória is van, ahol a tavalyi évre vonatkozóan a Pokémon GO nyerte el a legjobbnak járó elismerést.

A játéknak egyébiránt viszonylag könnyű dolga volt a tavalyi év elképesztő sikerei után, illetve annak fényében is, hogy milyen kihívói akadtak, hiszen bár a Clash Royale megszorongathatta volna, azonban olyan címek, mint a Crashlands, a Reigns vagy a Gardenscapes aligha.
nincs még hozzászólás