Aida of Sky and Sea címmel bemutatkozott a Sony második mobiljátéka

2017. július 26.
6.6811
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár itt a messzi vadnyugaton még mindig arra várunk, hogy a Sony kidobja felénk is az Everybody's Golf nyugati változatát, de közben a cég mobiljátékokra specializált divíziója, avagy a ForwardWorks máris bejelentette következő alkotását.

Az Aida of Sky and Sea a Sakura Wars megálmodójának legújabb mobiljátékaként egy egészen különleges koncepciót valósít meg, így a történet szerint a tengerekből és az óceánokból elfogynak a halak, az embereknek pedig ezért gigantikus méretű medencékben kell tenyésztenie a különféle vízi állatokat, amihez a kormány egy speciális halfogó alakulatot képzett ki.

A hat szemrevaló hölgy oldalán így az lesz a feladatunk minden egyes pályán, hogy a lehető legtöbb és legkülönfélébb halat fogjuk ki - ergo a horgászós mobiljátékok sajátosságait dobták fel a készítők -, ami egyelőre nem tudjuk, hogy milyen mechanizmussal is zajlik majd.

Azt azonban már igen, hogy az alkotók által az "űrhal elfogó akciójáték" kategóriájába sorolt Aida of Sky and Sea Androidra és iOS-re is érkezik, az Everybody's Golf-hoz hasonlóan első körben csak Japánban.

Nézd nagyban ezt a videót!



1 hozzászólás

Femobilos

7 éve, 3 hónapja és 21 napja

Hátő... Oké. röhögő smiley

válasz erre