Androidra és iOS-re is megjelenik a Castle Battles című mobilos stratégia

2017. március 17.
4.6591
Castle Battles cím alatt hamarosan egy igazán különleges mobilos stratégiára csaphatnak majd le a műfaj kedvelői, lévén a PC-n már tavaly bizonyított alkotás nem egy szokványos RTS lesz, hanem egy más platformon is fehér hollónak számító érdekesség.
 

A Castle Battles ugyanis egy körökre osztott, a klasszikus 4X-stílusú mechanizmust a középpontba állító, rendkívül gyors tempón pergő, kifejezetten az akcióra fókuszáló stratégia lett, amelyben kastélyokat építhetünk, hadsereget toborozhatunk, elfoglalhatjuk az ellenséges területeket, óriási ütközetekben vehetünk részt, mindezt pedig több frakció oldaláról is lehetőségünk nyílik átélni.

A Castle Battles egyébiránt négy kampányt és több mint 40 pályát garantál lágy elektronikus zenékkel karöltve, és a fejlesztők tervei szerint a végeredményt ugyanolyan tartalommal, illetve sajátosságokkal kapjuk meg Androidra és iOS-re - valamikor a második negyedévben -, mint amilyen formában korábban a Steamre felkerült.

Nézd nagyban ezt a videót!



1 hozzászólás

fonemaker

3 hónapja, 2 hete

Körökre osztott stratégiát nem igazán szeretem, de nagy öröm hogy ilyen is lesz mobilra!

válasz erre