Angry Birds Islands: most éppen Clash of Clans-klónt kapnak a mérges madarak

2017. április 25.
6.0261
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Rovio csapata bejelentette, hogy egy újabb játék készül az Angry Birds franchise részeként, így Angry Birds Islands cím alatt egy Clash of Clans-stílusú stratégiával gyarapodhat a sorozat, melyet Tajvanon és Japánban már most élvezhetnek a rajongók.

Felénk azonban még várni kell a megjelenésre Androidon és iOS-en is, azonban megéri a várakozás minden pillanatát, hiszen az Angry Birds Islands egy igazán összetett játékélményt kínál majd, középpontjában a városépítés örömeivel, aminek során nemcsak fel kell építenünk és menedzselnünk mérges madárkáink településeit, hanem ezen felül az erőforrások gyűjtéséről is gondoskodnunk kell, így halászhatunk, bányászhatunk, fát termelhetünk, és ezekből újabb tárgyakat alkothatunk a semmiből.

A stratégiai rész és a menedzsment mellett az Angry Birds Islands keretein belül természetesen csatározhatunk is majd, ezáltal hadsereget építhetünk, és összecsaphatunk a cocákkal, valamint a különféle szörnyekkel, miközben világokat fedezhetünk fel, kihasználhatjuk a mérges madárkák sajátosságait, fejlődhetünk és az élményt természetesen barátainkkal is megoszthatjuk majd.

Az Angry Birds Islands várhatóan néhány héten belül elérhető lesz mobilokra, addig is a Google Play adatlap már él, ott néhány képet rögtön meg is nézhetsz róla.
2 hozzászólás

zsenikém

7 éve, 6 hónapja és 9 napja

Ez hányadik rész? Ezer? röhögő smiley

válasz erre

Femobilos

7 éve, 6 hónapja és 9 napja

Rovio már soha nem tud kinőni ebből az Angry Birds dologból...

válasz erre