Az Androidosok már együtt tolhatják a PC-sekkel a Minecraftot

2017. augusztus 02.
4.8011
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Mojang és a Microsoft néhány héttel ezelőtt harangozta be, hogy átfogó cross-play lehetőségeket tesznek elérhetővé a Minecraft-hoz, így béta változatban az Androidosok és a PC-sek mostantól akár együtt, egymás ellen is játszhatnak.

A lehetőség kizárólag a Windows 10-et használó felhasználók számára vált elérhetővé a PC-s oldalról, és konkrétan a Better Together frissítés egyik első gyakorlati lépése, aminek részeként a jövőben PC-sek, konzolosok és mobilosok mind-mind együtt játszhatnának majd a virtuális pixelvilágban.

Ennek fényében a Microsoft bejelentette, hogy a Windows 10-esek és az Androidosok mellé hamarosan az Xbox One-os tábor is csatlakozhat majd, ahogyan vélhetően belátható időn belül a többi platofrmot képviselő tábor sem marad ki a buliból. Amint vannak újabb részletek, azonnal közöljük!
1 hozzászólás

peter97

7 éve, 2 hónapja és 22 napja

Azért ez elég komoly előrelépés! mosolygó smiley

válasz erre