Bemutatkozott a Xiaomi Mi6, egy olcsó és bivalyerős okostelefon

2017. április 20.
6.7001
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A korábbi híreknek megfelelően tegnap hivatalosan is bemutatta legújabb zászlóshajóját a Xiaomi, akik szokás szerint ismét egy olyan olcsó, ámde mégis bivalyerős készüléket mutattak be, ami jó alternatívát kínál a kispénzű embereknek is.

A Xiaomi ugyanis egy 5,5 hüvelykes, ujjlenyomat-olvasóval ellátott kijelző és meglepően csinos kinézet mögé bújtatta Mi6 névre keresztelt készülékét, amely a belső hardverek terén egy igazi nagyágyú lesz, hiszen egy már 10 nm-es gyártástechnológiával készült, nyolcmagos Snapdragon 835-ös lapkát tartogat számunkra 6GB RAM társaságában, amihez választhatóan 64- vagy 128GB belső tárhelyet kérhetünk.

A készülék egy 12 megapixeles dupla kamerával érkezik, és a kínaiak egy 3350 mAh-s akkumulátort szereltek bele, amivel garantált, hogy a telefon egy teljes napig maximális fordulatszám mellett is bírni fogja a gyűrődést.

A Xiaomi Mi6 kapcsán a leginkább meglepő viszont az, hogy míg más gyártók ezért akár 300 ezer forintot is elkérnek, a kínai gyártó a kisebb modellt 360 dollárra árazta - kb. 105 ezer forint -, a 128GB-os változatot pedig 420 dollárra, ami nem egészen 122 ezer forint.
1 hozzászólás

fonemaker

7 éve, 7 hónapja és 7 napja

Uhh ez azért elég komoly fricska a "nagyoknak". röhögő smiley

válasz erre