Elindult a jelentkezés a Fortnite Battle Royale mobilos bétájára, itt az első trailer is!

2018. március 13.
7.4421
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tyúklépésekben ugyan, de folyamatosan közeledünk a Fortnite Battle Royale kipróbálásához, így az Epic Games néhány órával ezelőtt bejelentette, hogy iOS-en már elindult a béta teszt, amire IDE KATTINTVA máris lehet jelentkezni.

Ez persze nem jelenti azt, hogy azonnal csatlakozhatunk is a bétához, hiszen akárcsak a magyar egészségügyben, úgy itt is várólisták vannak, ezáltal érkezési sorrendben történik a válogatás, amennyiben pedig bekerülünk, e-mailben értesítenek majd minket, sőt rögtön kapjuk a linket, ahonnan letölthetjük majd a Fortnite Battle Royale bétáját.

Az Epic Games kiemelte, hogy a tesztekre csak azok jelentkezzenek, akik rendelkeznek stabil internetkapcsolattal, és a készülékek tekintetében legalább iPhoene 6S/SE, illetve ezeknél újabb modell, vagy iPad Mini 4, iPad Pro, iPad Air 2, esetleg iPad 2017 van a birtokukban.

Hogy mi a helyzet az Androidosokkal? A készítők szerint ők is megkapják majd a maguk béta tesztjét, ellenben erre még várni kell - nem kizárt, hogy hónapokat. Hogy vigasztaljunk titeket, időközben berobogott a mobilos Fortnite Battle Royale első kedvcsinálója is, amit az alábbiakban rögtön megtekinthettek:

Nézd nagyban ezt a videót!



IDE KATTINTVA máris lehet jelentkezni.'>
1 hozzászólás

zsenikém

6 éve, 6 hónapja és 23 napja

Elég kemény hogy milyen állatul néz ki! meglepett smiley

válasz erre