Ezek a mobiljátékok nyerték 2018-ban az Apple Design Award díjat

2018. június 05.
12.2331
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Apple a WWDC 2018 keretein belül idén is átadta az Apple Design Award díjakat, aminek részeként öt nagyszerű alkotást is jutalomban részesítettek ezért vagy azért, méghozzá különösebb sorrendiség nélkül.

Az eseményen díjat kapott például az Alto's Odyssey, a közkedvelt endless runner, mely nagy népszerűségnek örvendett iOS-en, és megjelenése miatt valóban rászolgált erre a díjra, akárcsak a Florence, mely egy interaktív szerelmes kalandként mutatkozott be egyenesen Ken Wongtól, aki korábban a Monument Valley vezető dizájnere volt, ez pedig meg is mutatkozott a végeredményen.

Mellettük díjat kapott még az Oddmar, melynek alkotói a Leo's Fortune miatt 2014-ben egyszer már nyertek ilyen elismerést, de a Kunabi Brother is másodszor kapott Apple Design Award elismerést, 2014-ben Blek című művükért, idén viszont a FROST-ért.

Az Apple részéről az utolsó díjazott az INSIDE lett, melyet az a Playdead hozott össze, akik annak idején a Limbo miatt már belopták magukat a szívünkbe, de most először kapták meg ezt a rangos elismerést.
2 hozzászólás

ferencziakos

6 éve, 3 hónapja és 23 napja

Inside rohadt jó, mindenképp megérdemli!

válasz erre

zsenikém

6 éve, 3 hónapja és 23 napja

Ezek most jó díjazások. Tavaly teljesen érthetetlen játékok voltak benne.

válasz erre