Florence: az első szerelem története egy mobiljátékban

2017. október 27.
4.6801
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Monument Valley dizájnerét is magába tömörítő Mountains bejelentette, hogy 2018-ban egy igencsak szokatlan sajátosságokkal rendelkező mobiljátékkal szeretnének megörvendeztetni minket, amelyben az első szerelem témakörét járják körbe.

A Florence címre keresztelt alkotásban egy fiatal lány történetét ismerhetjük meg, aki 25 éves kora ellenére nem rendelkezik élettel, a mindennapokban csak a közösségi médián lóg, mígnem beköszönt az életébe az első szerelem, ami szó szerint meg is változtatja az életét.

Aki volt szerelmes, az tudja, hogy ez nem meglepő, az viszont annál inkább, hogy ebből mobiljátékot tudnak csinálni a fejlesztők, amivel kapcsolatban szinte semmiféle konkrét részletet sem kaptunk azon túl, hogy igencsak mélyen szántó, már-már filozofikus történet és változatos játékmenet vár majd benne ránk.
1 hozzászólás

Femobilos

7 éve, 13 napja

Tetszik a története mosolygó smiley

válasz erre