Granblue Fantasy: 16 millió regisztrált játékos csak nem tévedhet!

2017. augusztus 01.
7.0191
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Cygames bejelentette, hogy Japánban elképesztő népszerűségnek örvend a Granblue Fantasy című mobilos szerepjáték, amely a megfelelő forrásokkal és beállításokkal már nyugaton is játszható, noha a hivatalos lokalizációra még mindig csak várunk.

A Granblue Fantasy azonban közben elképesztő sikert arat anyaországában, így a játékról kiderült, hogy a napokban egy újabb mérföldkövet ért el, hiszen a készítők szerint már 16 millió regisztrált felhasználóval büszkélkedhetnek, ami akárhogyan is nézzük, elképesztő mennyiség.

Persze ez nem annyira meglepő annak fényében, hogy az alkotást több Final Fantasy-játék megálmodója - köztük Hideo Minaba művészeti igazgató - készítette, és a nagy siker előtt fejet hajtandó, a fejlesztők most egy nagyobbacska eventet indítanak augusztus közepéig, aminek részeként egy halom extra cuccot szerezhetünk be, ha minden nap bejelentkezünk, és teljesítjük a speciális küldetéseket.

A Granblue Fantasy egyébiránt Androidra és iOS-re jelent meg, de Google Chrome applikációként is játszható, egyelőre azonban csak japán nyelven érhető el - egy kis csellel a mi régiónkból is -, de a fejlesztők a jövőben angol lokalizációt szintén terveznek, csak győzzük kivárni.
2 hozzászólás

peter97

7 éve, 3 hónapja és 16 napja

Kíváncsi vagyok rá, várós.

válasz erre

Bencus86

7 éve, 3 hónapja és 16 napja

Nem igazán várom, de ha megjön biztos megnézem magamnak, hogy miért ekkora király.

válasz erre