Három szuper mobiljátékkal bővíti az Apple Arcade kínálatát a Devolver Digital

2019. szeptember 18.
12.9981
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Devolver Digital bejelentette, hogy ők is felsorakoztak az Apple Arcade mögé, ezáltal három szuper mobiljátékot is elérhetővé tesznek a holnap rajtoló szolgáltatás részeként, melyeket lehetőségük lesz a rajongóknak az előfizetésért cserébe élvezni.

A három játék közül az egyik a Cricket Through the Ages egy humoros, többjátékos élményekre koncentráló sportjáték lesz, melyet a Free Lives, a Broforce és a GORN alkotói készítettek, és gyakorlatilag az őrült, enyhén kiforgatott krikettezés sajátosságait mutatja be nekünk.

A második Apple Arcade-cím a Devolver Digitaltól az Exit the Gungeon lesz, mely a bullet hell shooterek sajátosságait állítja a középpontba, míg a harmadik alkotás a Bleak Sword címet kapta a keresztségben, ami egy sötét fantasy akciójátékként érkezik a More8Bit csapatától, igazi retro élményekkel a főszerepben.

Ha alaposabban is megismerkednél az Apple Arcade kínálatában már holnaptól elérhető három mobiljátékkal, az alábbiakban mindegyikről megtekinthetsz egy-egy kedvcsinálót is:

Nézd nagyban ezt a videót!







holnap rajtoló szolgáltatás részeként, melyeket lehetőségük lesz a rajongóknak az előfizetésért cserébe élvezni.'>
3 hozzászólás

zsenikém

4 éve, 11 hónapja és 1 napja

Lesz itt kínálat! mosolygó smiley Már nagyon várom a holnapot!

válasz erre

peter97

4 éve, 11 hónapja és 1 napja

Mondjuk nem valami hűde játékok, de gyakorlatilag ingyen lesznek... mosolygó smiley

válasz erre

Direktor

4 éve, 11 hónapja és 1 napja

Rohadt jó lesz ez a szolgáltatás! mosolygó smiley

válasz erre