Így néz majd ki a Tropico mobiljáték kezelőfelülete

2018. július 12.
1.6101
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nagy meglepetést okozott a Feral Interactive, amikor pár héttel ezelőtt bejelentették, hogy a diktátorszimulátorként ismert Tropico-sorozat nemsokára iOS-en is tiszteletét teszi, noha első körben kizárólag iPad-on számíthatunk rá.

Mivel egy rendkívül összetett stratégiai játékról van szó, izgatottan vártuk, hogy a fejlesztők miként ültetik át mindezt a kisebb érintőképernyőkre, ellenben a Feral Interactive most bemutatta az első képet, ami elég egyértelműen eloszlatja kételyeinket.

A fotón láthatjuk ugyanis, hogy egyrészt a játék nagyon jól néz majd ki, az UI pedig egyáltalán nem túlzsúfolt, a felső részen ugyanis balról haladva láthatjuk az évszám mellett népünk elégedettségi szintjét, aktuális büdzsénket, banánköztársaságunk lakosságának számát, mellette az idő gyorsítására és lassítására szolgáló menüpontokat, majd a segítségnyújtásra és a beállításokra lehetőséget adó opciókat.

Ami sokkal meglepőbb, az a képernyő alsó felébe került ikonok, melyek szintén könnyed hatást keltenek a túlzsúfoltság helyett, hovatovább mindennek meglesz a maga feladata, ezáltal például a mérnöki sapkára kattintva az építkezéseket érhetjük el, a diktátori szoborra kattintva pedig magát hősünket küldhetjük ki a városba, hogy növelje egy kicsit a morált. Íme, mindez a gyakorlatban:

Így néz majd ki a Tropico mobiljáték kezelőfelülete - 2. kép

4 hozzászólás

peter97

6 éve, 3 hónapja és 6 napja

Nagyon dög! mosolygó smiley

válasz erre

SamsungFan

6 éve, 3 hónapja és 7 napja

De imádtam PC-n, rohadtul várom! mosolygó smiley

válasz erre

Mendez

6 éve, 3 hónapja és 7 napja

De állat lesz, nagyon várom!

válasz erre

ferencziakos

6 éve, 3 hónapja és 7 napja

Whoáááááá nagyon menő lesz! mosolygó smiley

válasz erre