Itt az első Star Ocean: Anamnesis trailer

2016. október 21.
11.9341
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Square Enix bemutatta a Star Ocean: Anamnesis első hivatalos trailerét, aminek köszönhetően végre mozgás közben is megtekinthetjük a nagyszerű Star Ocean-sorozat mellékszálaként érkező klasszikus japán akció-szerepjátékot.

Az Android-ra és iOS-re egyaránt megjelentő alkotást a tri-Ace készíti, zenéit pedig a nagyszerű Motoi Sakuraba írja, és egy olyan magas minőségű JRPG várható tőle, amilyen korábban még csak konzolokon jelenhetett meg, így nemcsak az összetett játékélmény, hanem a sztori szempontjából is, amit ráadásul nem csak egyedül, hanem három barátunk oldalán is átélhetjük majd.

A free to play, tehát ingyenes formában érkező Star Ocean: Anamnesis egyébiránt nagyszerűen kiegészíti a hamarosan megjelenő konzolos Star Ocean 5-öt, így a történet csillagidő szerint 539-ben játszódik majd, a Galaktikus Föderáció és a Kronos frakciók között kirobbant háború utáni időszakban, amikor a látszatbéke fenntartása sokkal nehezebbnek tűnik, mint azt korábban bárki is gondolta volna.

A Star Ocean: Anamnesis felsorakoztatja a nagyszerű Star Ocean-sorozat összes ismert karakterét, sajátos harcrendszerét, mindezt intuitív irányítás és HD grafika társaságában. Megjelenés valamikor jövőre!

Nézd nagyban ezt a videót!



nincs még hozzászólás