Két hét múlva érkezik az Immortal Rogue című hack and slash RPG

2019. február 05.
8.0741
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Jelenleg is gőzerővel zajlanak a Kyle Barrett által megálmodott Immortal Rogue című hack and slash roguelike RPG bétái, melyeket nemsokára a végleges változat követhet, ami szintén itt van a kanyarban.

A sikeres béták miatt ugyanis az alkotó bejelentette, hogy az Immortal Rogue a tervek szerint február 20-án jelenhet majd meg az App Store és a Google Play kínálatában, így aki kedveli a klasszikus pixel art grafikára épülő hack and slash szerepjátékokat, az biztosan nagy örömét leli majd ebben a műben.

Nem véletlenül, hiszen a Diablo legszebb hagyományait felölelő Immortal Rogue-ban minden megvan, amiért ez a műfaj szerethető, így a sajátos világ, az intenzív küzdelmek, a folyamatos fejlődés, de még a nagyszerű történet is.
4 hozzászólás

zsenikém

5 éve, 7 hónapja és 1 napja

Kipróbáltam a bétát, nagyon megfogott. Csak remélni merem hogy reklámmentes verzió lesz belőle.

válasz erre

Mordorer

5 éve, 7 hónapja és 1 napja

Remélem, fizetős lesz, de olcsó!

válasz erre

ferencziakos

5 éve, 7 hónapja és 1 napja

Ezzzazzzzz!!!! mosolygó smiley Lesz egy hétvégém vele, az biztos! mosolygó smiley

válasz erre

fonemaker

5 éve, 7 hónapja és 1 napja

Vártam már ezt a hírt! mosolygó smiley Nagyon bejövős game, várós!

válasz erre