Kickstarteren támogathatod az MMOAuctions-t, az MMO-játékokhoz készülő aukciós oldalt

2018. március 01.
6.1631
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Van, aki pozitívumként, van aki negatívumként tekint rá, de az MMO-k világa magával hozta a feketepiac kialakulását, aminek részeként valódi pénzekért meg tudunk venni másoktól nagyon ritka, csak farmolással beszerezhető dolgokat is.

Sajnos azonban ebben a világban is felütötték a fejüket a csalók, így néhány lengyel és brit srác 2016-ban elhatározta, hogy összedobnak egy olyan aukciós portált, ahol rendezett körülmények között mehetnek az adásvételek, legyen szó akár PC-s, akár mobilos MMO-játékról.

Az MMOAuctions névre keresztelt kezdeményezés érdekessége, hogy kimagasló biztonságot kínál, ezáltal a tagok csak egy hat lépcsős azonosítási procedúrán keresztül regisztrálhatnak, aminek során telefonszámukat és banki adataikat is meg kell adniuk, vagyis biztosak lehetünk abban, hogy egy valódi személlyel és nem egy csalóval állunk szemben, pláne hogy a portál a VPN-t, a proxy-t és a TOR-t is szűrni fogja többek között.

Ha tetszik az ötlet, az alkotók most a te segítségedet is kérik, hogy az MMOAuctions megvalósulhasson, lévén elindítottak egy Kickstarter-kampányt, ahol mintegy 10 ezer fontot akarnak összegyűjteni ahhoz, hogy be tudják lökni az oldalt, amiről az alábbi videó jóvoltából te is többet megtudhatsz.

2 hozzászólás

SamsungFan

6 éve, 7 hónapja és 26 napja

Nagyszerű kezdeményezés de nem sok esélyt látok a sikerre.

válasz erre

Mendez

6 éve, 7 hónapja és 26 napja

Ez tök jó! meglepett smiley

válasz erre