Még tovább növekednek idén az okostelefonok árai

2017. február 21.
5.0061
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár a csúcstelefonok eddig is sokak számára a megfizethetetlen kategóriát képviselték, aki azonban a jövőben is élvezni akarja a legújabb mobiljátékokat, illetve trendi akar maradni, annak az előrejelzések szerint még jobban a zsebébe kell nyúlnia.

A változást már korábban az új iPhone kapcsán is érzékelhettük, hiszen az Apple készüléke állítólag bőven 1000 dollár fölé kúszik majd - amire nálunk még a magas adók is rámennek -, de jelentős árnövekedés várható az LG G6 esetében is, sőt mi több, egyre biztosabb, hogy a Samsung Galaxy S8 is sokkal magasabb árkategóriába kerül, mint elődje.

A készülékről már korábban felmerült, hogy esetleg 850 dolláros induló árral érkezhet, ezt az információt viszont akkor még senki sem vette komolyan, azonban később egy ukrán kereskedő 950 dollárra árazta a kisebb modellt, nemrégiben pedig egy kínai forrás is 885 dollárban állapította meg a készülék alapárát.

A Samsung Galaxy S8 ára tehát bár országonként eltérő lehet, ellenben az így is kivehető az eddigi szivárgások alapján, hogy az árcédula drasztikus növekedésnek indult, így egy 900 dolláros átlagárral számolva nem kizárt, hogy 260 ezer forintnál is többet kell majd fizetnünk érte itthon adók és egyebek nélkül.
2 hozzászólás

peter97

7 éve, 8 hónapja és 17 napja

Hát igen, ez már elég messze van a normális ártól... szomorú smiley LG inkább kicsit csökkenthetne, hogy egyáltalán újra legyen bizalom.

válasz erre

SamsungFan

7 éve, 8 hónapja és 17 napja

Nagyon nem jó az irány. Általában egyre olcsóbbak a dolgok minél jobban fejlődnek.... wtf smiley

válasz erre