Megjelenési dátumot kapott a Ragnarok Mobile szerepjáték

2016. december 10.
7.8341
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A kínai Xindong csapata egy rendkívül látványos, közel egyórás, élőzenei koncerttel egybekötött előadáson - lásd lentebb - bejelentette következő nagy dobásának, avagy a Ragnarok Mobile szerepjátéknak a hivatalos megjelenési dátumát.

Ennek megfelelően kiderült, hogy a január 19-re tervezett publikus tesztek után az alkotás nyílt bétája március 7-én indul majd el, ami a mobiljátékok esetében ugyebár egyet jelent a végleges változattal, avagy magával a tényleges megjelenéssel is.

Habár felbukkantak olyan hírek, hogy ez a dátum csak Kínára érvényes, állítólagosan az alábbi videón is globális premiert emlegetnek, tehát készítsük a telefonunkat, jövő márciusban egy újabb nagyszerű RPG érkezik Ázsiából.

Nézd nagyban ezt a videót!

3 hozzászólás

Mordorer

7 éve, 11 hónapja és 4 napja

rDAVE írta:
A Ragnarok egy klasszikus koreai MMORPG. Még 2002-ben indult és kapott képregényt, animét, meg második részt is. Most a kínaiak ezt vették/licencelték, így az eredeti világszerte ismert mmo-t készítették el újra modernebb külsővel.
Na ez nem tudtam. Köszi az infót. mosolygó smiley A név maga persze ismerős de azt hittem csak használják.

válasz erre

rDAVE

7 éve, 11 hónapja és 5 napja

Mordorer írta:
Csak ennek a játéknak csináltak egy órás koncertet? meglepett smiley Mert belepörgetve, maga a játék elég átlagos...