Megjelent az Ingress Prime, a Pokémon GO fejlesztőinek legújabb mobiljátéka

2018. november 07.
13.8221
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nagy nap ez a mai a Niantic játékaiért rajongók számára, a Pokémon GO fejlesztői ugyanis bejelentették, hogy Androidra és iOS-re is elérhető már Ingress Prime című újdonságuk, ami csak részben új dolog, hiszen gyakorlatilag legelső alkotásuk felújítását kaptuk meg a cím alatt.

Az alkotás egy sci-fi sajátosságokkal rendelkező Pokémon GO-klón, melyben világunk egy önmagából kifordult változatát ismerhetjük meg, ahol két frakció harcol egymás ellen, így Ingress szkennerünk segítségével mi is csatlakozhatunk ezekhez a küzdelmekhez, vagyis a legjobb meggyőződésünknek megfelelően kell választanunk a két oldal közül.

Ha ez megtörtént, nekiindulhatunk a nagyvilágnak, és gondoskodhatunk arról, hogy felfedezzük az egyes területeket, portálokat nyitva átvegyük az uralmat a környék felett, és ha ellenséggel találkozunk, akkor lehetőségeinkhez mérten megmérkőzzünk vele.

A megjelenés alkalmából a Niantic egyébiránt bejelentette, hogy a Pokémon GO játékosai is profitálhatnak a dologból, ezáltal három különféle Ingress Prime pólóra csaphatnak le a mesterek teljesen ingyen.

Nézd nagyban ezt a videót!



Androidra és iOS-re is elérhető már Ingress Prime című újdonságuk, ami csak részben új dolog, hiszen gyakorlatilag legelső alkotásuk felújítását kaptuk meg a cím alatt.'>
2 hozzászólás

Chico

5 éve, 10 hónapja és 7 napja

Ennek legalább van lényege, története. Nekem annak idején is tetszett.

válasz erre

Bencus86

5 éve, 10 hónapja és 8 napja

Ez tök jó amúgy, szerintem a Pokémonnál sokkal értelmesebb, meg egyedi.

válasz erre