Mobiljátékok fejlesztésébe kezd a nagyszerű stratégiáiról ismert Paradox Interactive

2017. május 18.
7.5871
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Megdöbbentő bejelentéssel szolgált a Paradox Interactive csapata, akik az elmúlt években az egyik legnagyobb és legjelentősebb kiadóvá és fejlesztővé nőtték ki magukat a PC-s stratégiák stílusában.

Olyan nevek köthetők hozzájuk, mint a Crusader Kings és az Europa Universalis szériák, de a Stellaris és a Hearts of Iron is nekik köszönhető. Bár a csapat már korábban is szemezgetett mobilos mellékszálakkal - lásd a Crusader Kings: Chronicles és a Hearts of Iron: War Stories esetét -, azonban most bejelentették, hogy egy vadonatúj belsős stúdiót alapítanak, amivel kifejezetten a mobiljátékok készítésére szeretnének törekedni.

A Paradox Interactive célja, hogy utat mutassanak a piacot elárasztó egyszerű és casual címek között, ezáltal mély és kihívásokkal teli mobilos élményekre fókuszálnak majd. A csapat egyébiránt nemcsak fejleszt majd, hanem a kiadásban is segíti a kisebb indie brigádokat, ezáltal például a Prison Architect mobiljátékot is ők hozzák el közénk.

Hogy a csapat pontosan milyen alkotásokkal örvendeztet meg minket a jövőben, arról bővebb részleteket egyelőre még nem hallottunk, ellenben hamarosan biztosan minden kiderül.
1 hozzászólás

SamsungFan

7 éve, 5 hónapja és 14 napja

Hoppá! meglepett smiley Egyre több nagy fejlesztő csatlakozik a mobilos piachoz! mosolygó smiley

válasz erre