Mobilokra is elhozza a This Is the Police-t a THQ Nordic

2018. február 15.
4.2171
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egyre valószínűbb, hogy a THQ Nordic csapata is beszáll a mobiljátékos bizniszbe, a kérdéses kiadó ugyanis a tervek szerint Androidra és iOS-re is elhozza korábban PC-re és konzolokra megjelent This Is the Police című alkotását.

Bár a kiadó egyelőre nem kerített nagy feneket a bejelentésnek, ellenben a hír több mint pletyka, hiszen a THQ Nordic hivatalos honlapján bukkant fel az információ, ahol felsorolásra kerültek az idén érkező videojátékok, és ezen a listán láthatjuk a This Is the Police nevét, mellette az Android/iOS platformok megjelölésével.

Aki esetleg most hall először a This Is the Police-ról, annak annyit kell tudnia róla, hogy a egy speciális stratégiai alapokon nyugvó kalandjátékról van szó, mely egy jazzes muzsikára épülő rendőrsztorit mesél el nekünk, bemutatva az amerikai rendőrség megpróbáltatásait, miközben nyomozásokat kell végeznünk, nyomokat gyűjtögetnünk, bűnözőket befognunk és így tovább.

A This Is the Police mobilos változata pontos megjelenési dátumot még nem kapott, de előtúrtunk róla nektek egy videót, aminek hála alaposabban is megismerkedhettek vele.

Nézd nagyban ezt a videót!



3 hozzászólás

Chico

6 éve, 7 hónapja és 21 napja

Elég fura kinézete van... wtf smiley

válasz erre

Bencus86

6 éve, 7 hónapja és 21 napja

Elég király hangulata van! meglepett smiley

válasz erre

Mendez

6 éve, 7 hónapja és 21 napja

De furcsa képivilágú játék.

válasz erre