Mobilokra is megjelenik az ARK: Survival Evolved, a dinoszauruszos akciójáték

2018. március 16.
7.2441
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A sikeres PC-s és konzolos változatok után a Studio Wildcard munkatársai bejelentették, hogy mobilokra is elhozzák dinoszauruszos akciójátékukat, melyben a küzdelem és a túlélés egyaránt fontos szerepet játszanak.

A készítők elmondása szerint az ARK: Survival Evolved címmel ismert alkotás még idén tavasszal beroboghat Androidra és iOS-re is, a port elkészítéséhez pedig nem kisebb nevet szerződtettek, mint a War Drum Studios, akik korábban a GTA-játékok mobilos átirataival váltak híressé, és ugyanazt a tartalmat ígérik mobilokra, mint amit PC-n, illetve konzolokon láthattunk.

Aki még nem hallott volna róla, az ARK: Survival Evolved egy olyan különleges online élményt garantál, melyben egyedül vagy mások társaságában egy dinoszauruszok és egyéb őslények által uralt világban kalandozhatunk, ellenséges frakciókkal és őslényekkel küzdhetünk, rengeteget craftolhatunk, saját menedéket építhetünk, és megtanulhatjuk a túlélés fortélyait. Kipróbálnád? IDE KATTINTVA máris jelentkezhetsz a zárt bétára!

Nézd nagyban ezt a videót!



1 hozzászólás

SamsungFan

6 éve, 7 hónapja és 10 napja

Beregelve!

válasz erre