Napokon belül jön iOS-re a Dysmantle című akció-RPG

2022. május 17.
1.5171
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Tesla vs Lovecraft fejlesztő 10tons tavaly Nintendo Switchre megjelent túlélőjátéka, a Dysmantle végre mobilra is eljutott - egy nyitott világú akció-RPG-ről van szó, amelynek egyszerű célja, hogy mindent tönkretegyünk.

A játékosoknak el kell hagyniuk menedéküket, és egy ijesztő szigetről kell elmenekülniük, gyűjtögetve, craftolva és gyilkolva kell utat törniük maguknak. A Dysmantle kezdetben olyan 2D-s platformerekből merített ihletet, mint a Motherload és a Steamworld Dig, amelyekben alkatrészeket kellett gyűjteni és ezekből különböző tárgyakat építeni.

De hamar ligákat zoomolt előre, mivel a 10tons úgy alkotta meg a játékot, hogy nagyjából mindent, ami a játékvilágban van, el lehet pusztítani, leszámítva persze a cuccok építéséhez használt tárgyakat. A pusztítás és a dolgok elpusztítása nem az egyetlen célja ennek a játéknak, mivel egy hatalmas nyílt világot is kínál, ahol rengeteg szerepjátékot lehet játszani. Május 19-én rajtol az App Store-ban, habár nálunk még nem elérhető az adatlap.

Nézd nagyban ezt a videót!



3 hozzászólás

SamsungFan

2 éve, 1 hónapja és 2 napja

Ez ztök jó lesz!

válasz erre

Chico

2 éve, 1 hónapja és 3 napja

Határozottan érdekes game! meglepett smiley

válasz erre

Ronalddo

2 éve, 1 hónapja és 3 napja

Sokadik ilyen játék.

válasz erre