November elején rendezik meg a BlizzCon 2019 expót

2019. április 26.
7.4711
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mobiljátékos szempontból igencsak nagy izgalmakat tartogatott a tavalyi BlizzCon expó, aminek részeként a Blizzard bejelentette a Diablo Immortal című mobiljátékot, amivel sok rajongót magukra haragítottak.

Legalább ilyen sok embert azonban lenyűgöztek, és emiatt arra számítunk, hogy a csapat által most bejelentett BlizzCon 2019 esemény is tartogat majd számunkra ebből a szempontból pár meglepetést, hiszen november 1-jén és 2-án a kaliforniai Anaheim Convention Centerben újra nagy bejelentésekre készül a Blizzard.

Hogy pontosan mifélékre, az egyelőre még nem derült ki, de ha mást nem is, legalább a Diablo Immortalt érintő újdonságokat mindenképpen remélünk az eseményen, sőt valami újabb mobiljátékos bejelentéssel is számolunk.
4 hozzászólás

Chico

5 éve, 4 hónapja és 23 napja

Jaj ne legyen még egy mobiljátékuk.

válasz erre

Bencus86

5 éve, 4 hónapja és 24 napja

Kíváncsi vagyok mit fognak bemutatni.

válasz erre

Martonapoo

5 éve, 4 hónapja és 24 napja

Blizcon jegy mellé, Kapunk 1 telefont és akkor már mindenkinek lesz röhögő smiley
Másik: Az naagggyon csúnya lenne hogy Immortálról NOV 1-ig semmi infó béta alfa ne lenne... hisz már megmondták kész a játék Ferdeszeműek átadták blizznek ott a labda...
Kövezzetek meg, én várom az immortált

válasz erre

metrox

5 éve, 4 hónapja és 24 napja

Hát ha megint egy mobiljátékot hype-ltaknak ennyire akkor lehet jővőre már senki sem fog kimenni röhögő smiley

válasz erre