Parkolópályára került a Smite Rivals!

2017. március 16.
6.4091
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Hi-Rez Studios csapata még január elején jelentette be a rajongók számára, hogy a Smite Tactics mellett szeretnének egy olyan Clash Royale-kihívó MOBA-játékot alkotni főként mobilokra, amely a Smite-sorozat egyik vadhajtása lehetne.

Ez volt a Smite Rivals, ami nem kizárt, hogy örökre megmaradhat a tervezőasztalokon, a készítők ugyanis bejelentették, hogy dacára a nagy terveknek, a játékot parkolópályára tették, ezáltal senki, még ők sem tudják pontosan, hogy mi lesz vele a jövőben.

Érdekesség, hogy a csapat által kiadott közleményből nem igazán derül fény arra, hogy miért döntött így a Hi-Rez Studios csapata, de vélhetően a másik alkotásukkal való jelentős hasonlóság lehetett az oka.



A közleményből egyébiránt megtudtuk, hogy a Smite Tactics köszöni szépen, továbbra is nagyon jól van, így a történtek után nem lennénk meglepve, ha a CCG-elemekkel kibővített körökre osztott stratégia PC után mobilokra is megjelenhetne a Smite Rivals helyett. Mutatjuk, hogy azzal mit kapnánk:

Nézd nagyban ezt a videót!



1 hozzászólás

zsenikém

7 éve, 7 hónapja és 21 napja

Ó nemár! meglepett smiley

válasz erre