Revolve 8 címmel mobiljátékot mutatott be a Yakuza-sorozat producere

2018. október 11.
9821
Köztudott egy ideje, hogy a Sega komoly erőforrásokat mozgat meg a mobilos szegmens erősítésének érdekében, azonban még minket is meglepett, hogy a Yakuza-sorozat producerét sem hagyták ki ebből a feladatból.

A kiadó ugyanis bemutatta Revolve 8 című alkotását, mely Androidra és iOS-re készülődik, méghozzá Masayoshi Kikuchi vezetésével, aki mellé olyan nevek sorakoztak fel, mint Koji Igarashi (Castlevania), Ryota-H (Fate/Grand Order) vagy Yasunori Mitsuda (Xenogears, Chrono Cross).

A Revolve 8 egy kártyagyűjtögetésre épülő valós idejű stratégia lesz, melyben a varázslatos japán fantáziavilág mellett olyan ismert mesehősök is felbukkannak, mint Aladdin vagy Hamupipőke, a játékosok célja pedig, hogy a 3 perces mérkőzések során a kezükben lévő kártyák - ezáltal hősök, varázslatok és egyebek - kihasználásával elpusztítsák a másik tornyait.

Az alkotás többféle játékmóddal kecsegtet, Japánban pedig október végén már az első zárt bétákat is lezavarják, de hogy nyugaton mikor számíthatunk majd érkezésére, az egyelőre nem derült ki, ellenben a Segának nem szokása meghagyni játékait a keleti régiókban, tehát reménykedhetünk.

Nézd nagyban ezt a videót!





3 hozzászólás

Bencus86

6 napja

Beszél a lófej a falon!

válasz erre

peter97

6 napja és 9 órája

De messze áll tőlem ez a stílus...

válasz erre

ferencziakos

6 napja és 11 órája

Még jó is lenne, ha nem ilyen kártyás izé lenne....

válasz erre