Saját mobilprocesszor fejlesztésébe kezd a Xiaomi

2017. február 13.
5.6651
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A kínai mobilok az utóbbi években elképesztő mértékben árasztották el a piacot, ezáltal főként a Huawei, a Honor és a Xiaomi valami hihetetlen sikerre tettek szert, amit most a gyártók megpróbálnak kihasználni úgy, hogy úttörővé válnak.

Ennek az egyik első jele az, hogy a The Wall Street Journal információi szerint a Xiaomi a jövőben szeretne szakítani a legtöbb mobiltelefon által használt Qualcomm lapkákkal, mert elhatározták, hogy nem szeretnének beállni abba a bizonyos sorba, így inkább saját mobilprocesszort terveznének készülékeikbe.

Ezen az úton korábban a Huawei már nagyon komoly sikereket ért el, amikor megalkották a Kirin processzorokat, melyek a Mate készülékeiket a csúcsra járatták, és most a Xiaomi is valami hasonlóra készül, noha a gyártó egyelőre még nem kívánta megerősíteni ezeket az értesüléseket.

Az említett forrás szerint azonban az első Xiaomi processzorok már prototípusokként léteznek, méghozzá Pinecone kódnéven, és a Leadcore Technology segítségével fejlesztik őket, az első változatok pedig 8 magosak lesznek, azonban legalább kétféle konstrukcióban, ezáltal egy gyengébb és egy erősebb típus is várható belőlük.
1 hozzászólás

Santonio

7 éve, 8 hónapja és 23 napja

Jajj... Inkább nemzetközi terjeszkedés kéne, nem ilyen baromság.

válasz erre