Sheep Frenzy 2: Arcade Rescuer - ez aztán az őrült ügyességi platformer!

2017. július 31.
7.0231
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az első Sheep Frenzy mobiljáték még 2015-ben egy igazán kellemes és üde újdonság volt az árkád ügyességi platformerek kedvelői között, és most, két évvel később itt vagyunk a folytatás megjelenésének kapujában.

A Sheep Frenzy 2: Arcade Rescuer nagyjából ugyanott folytatja, ahol a nagy előd korábban abbahagyta, ennek megfelelően egy nagy adag sármmal és humorral átitatott oldalnézetes ügyességi platformerben tehetjük próbára birkaterelgető képességeinket, lévén az alkotásban az lesz a feladatunk, hogy a képernyő két sarkából érkező birkákat egy mozgó platform segítségével átvigyük az egyik partról a másikra.

Hogy mi ebben a nehézség? Csak nézd meg az alábbi trailert, hogy ráébredj a helyzet súlyosságára, és ha tetszik a látvány, akkor további jó hírünk, hogy augusztus 10-től már Androidon és iOS-en is elérheted majd a játékot, vélhetően az első részhez hasonlóan, ingyenes formában.

Ha esetleg már most kipróbálnád a játékot, Androidon már elérhető a béta a Google Play-en!

Nézd nagyban ezt a videót!



3 hozzászólás

Bencus86

7 éve, 2 hónapja és 24 napja

Óriási game! röhögő smiley Azok a hangok. röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

Mendez

7 éve, 2 hónapja és 24 napja

Nagyon beteg és nagyon bejön! röhögő smiley

válasz erre

SamsungFan

7 éve, 2 hónapja és 24 napja

Hatalmas!!!!! röhögő smiley

válasz erre