Szeptemberre kapott megjelenési dátumot a fogyasztói társadalomról szóló Rip Them off mobiljáték

2020. július 11.
1.7971
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Lozange Lab csapata bejelentette, hogy terveik szerint PC-re és iOS-re is napra pontosan szeptember 24-én érkezik majd Rip Them Off című alkotásuk, melyet rendkívül nehéz lenne egyetlen stílussal jellemeznünk.

Az alkotás ugyanis a puzzlerek mellett nagy figyelmet fordít a gazdasági menedzsmentnek, valamint a tower defense elemeknek egyaránt, miközben az egész koncepció a kapitalizmust, a fogyasztói társadalmat állítja a főszerepbe - már-már félelmetesen gusztustalan módon.

A játék lényege ugyanis, hogy az Igazgatóságnak egyre több profitra van szüksége, a mi feladatunk pedig, hogy egyre több olyan üzlettel töltsük meg az utcákat, melyeknek a tömegek nem tudnak ellenállni, és egyre több pénzt hagynak ott, hogy a gazdag emberek még gazdagabbakká váljanak.

Nézd nagyban ezt a videót!



1 hozzászólás

SamsungFan

4 éve, 11 napja

Ez komoly görbe tükör lesz szerintem. Kíváncsian várom.

válasz erre