Több mobiljátékot szeretne kiadni a jövőben a Sega

2017. május 15.
6.8121
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Meglepő bejelentéssel szolgált a Sega egy befektetőknek megrendezett eseményen, amelynek részeként bejelentették, hogy az elkövetkezendő három esztendőben drasztikus mértékben szeretnék növelni bevételeiket, amit három alappillérrel biztosítanának.

Az egyik, hogy szeretnének minden eddiginél több játékot készíteni, ezáltal feltámasztanák alvó sorozataikat, több újdonságba is belecsapnának, és alaposabban kihasználnák a jelenlegi szériáikban rejlő lehetőségeket.

A másik, hogy játékaikat kivétel nélkül elhoznák nyugatra is, így a japán cégtől minden lokalizálásra kerülhetne, ezáltal az Európában és az Amerikában élők egyaránt megkaphatnák őket.

A harmadik, és egyben a számunkra legfontosabb, hogy alkotásaikkal a maximális multiplatformosodásra törekednek, ezáltal a PC és a konzolok mellett a mobilokat is meg akarják hódítani maguknak.

Hogy ez mit jelenthet a gyakorlatban? Reményeink szerint sok-sok Yakuza-, Sonic-, Total War-, Valkyria- és egyéb mobiljátékot!
1 hozzászólás

peter97

7 éve, 5 hónapja és 17 napja

Nagyon jól hangzik! Igazi tripla A kiadó! mosolygó smiley

válasz erre