Új világgal és játszható karakterrel gyarapodik a Super Mario Run

2017. szeptember 24.
6.1971
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Várhatóan jövő hét pénteken friss tartalmakkal gyarapodik majd a Super Mario Run, ami szinte a megjelenés óta nem kapott annyi újdonságot, mint amennyi most kilátásba került.

A hírek szerint ugyanis érkezik többek között egy Remix 10 névre keresztelt játékmód, amelyben különböző pályák kerülnek összevagdosásra - minden betöltés után véletlenszerűen -, és lehetőséget kapunk rajtuk az ügyeskedésre, valamint extra sok tárgy elérésére saját Gomba Királyságunkhoz.

Ezen túlmenően jön még a játékhoz Daisy, egy új karakter is - akit a Remix 10 játékmóddal oldhatunk majd fel -, extra képessége pedig a speciális dupla ugrás lesz, amivel ismét egy egészen új oldaláról ismerhetjük meg a Super Mario Run-t.

Ha mindez nem lenne elég, a játékhoz egy 9 pályából álló új világ, a World Star is elérhető lesz, benne új ellenfelekkel, játékelemekkel, és kihívásokkal. Hogy mindezt lehet még fokozni?

Naná! A Nintendo ugyanis bejelentette, hogy a Super Mario Run a már említett jövő hét péntekig, azaz szeptember 29-ig bezárólag 50 százalékkal olcsóbban szerezhető be teljes változatban.

Új világgal és játszható karakterrel gyarapodik a Super Mario Run - 2. kép


Új világgal és játszható karakterrel gyarapodik a Super Mario Run - 3. kép

3 hozzászólás

peter97

7 éve, 1 hónapja és 19 napja

Lehet hogy most megveszem...

válasz erre

zsenikém

7 éve, 1 hónapja és 19 napja

Dobálja is fel folyamatosan az AppStore! mosolygó smiley

válasz erre

ferencziakos

7 éve, 1 hónapja és 19 napja

Ez a félár akció minden platformon van?

válasz erre