Újabb nyomokat találtak az Androidos Fortnite Samsung-exkluzivitásáról

2018. augusztus 07.
7.7161
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Már a múlt héten robbant a pletyka, miszerint belsős források szerint az Androidos Fortnite első körben kizárólag a Samsung új okostelefonján, avagy a Galaxy Note 9-en lesz elérhető.

Ezt a hírt sikerült most alátámasztania az XDA-Developers magazinnak, akik alaposabban is belenyúltak a Fortnite hivatalos honlapjának forráskódjába, és a sorok között kutakodva bizonyítékot találtak arra, hogy a Fortnite Androidos átirata pár hétig csak a Galaxy Note 9 és talán a Galaxy Tab S4 tulajdonosoknak lesz elérhető, sőt mi több, aki előrendeli magának valamelyik eszközt, az garantáltan 15 ezer V-Bucks-ot is kap az indulásra.

A forráskódból megtudtuk még, hogy a Fortnite Androidon rögtön az 5.2-es verziószámmal jelenik meg, vagyis az összes eddigi frissítést tartalmazza majd. Hogy a fentiek igazak-e, az legkésőbb holnap után kiderül, lévén akkor jelenik meg a Samsung Galaxy Note 9 a boltok polcain.
kizárólag a Samsung új okostelefonján, avagy a Galaxy Note 9-en lesz elérhető.'>
3 hozzászólás

Bencus86

6 éve, 1 hónapja és 16 napja

A világ leghülyébb lépése ez a Note 9 exkluzivitás, még akkor is ha csak átmeneti.

válasz erre

SamsungFan

6 éve, 1 hónapja és 16 napja

Pedig Note 9-et még én sem fogok venni, pedig nagy fannak tartom magam.

válasz erre

ferencziakos

6 éve, 1 hónapja és 16 napja

Hát ez elég biztosnak tűnik.

válasz erre