Verticow: hajíts tehenet, virágot vagy embereket olyan messzire, amennyire csak tudsz!

2017. szeptember 12.
4.7031
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Verticow címmel újabb mobiljátékot tett elérhetővé Androidra és iOS-re is Philipp Stollenmayer, aki korábban már számtalan kreatív ötlettel örvendeztetett meg minket, legújabb alkotása pedig szintén megéri a pénzét.

Annak ellenére is, hogy a Pancake - The Game alkotója teljesen ingyen tette elérhetővé játékát, amely egy újabb "flipping" stílusú mű lett, ami különleges, a való életből táplálkozó grafikával kecsegtet, és egy nagyon egyszerű feladatot ad nekünk: hajítsuk el a tárgyakat és az élőlényeket olyan messzire, amennyire csak tudjuk.

Persze a dologba azért komoly kihívás is akad! A kérdéses eldobandókat ugyanis minden pályán egy rajzszög rögzíti a képernyőhöz, miközben legalább egy helyen mozognak is, ezáltal lendítésük során ide-oda bicsaklanak, ami alapvetően határozza meg lendületüket, valamint azt is, hogy milyen irányba és milyen hosszan repülnek.

A feladat tehát az, hogy megtaláljuk az adott dolog - tehén, szarvas, csizma, ember, virág és így tovább - súlypontját, a lendítés során akkor húzzuk ki a rajzszöget, amikor szerintünk az a legtávolabbra tud szállni.

Tetszik az ötlet? Töltsd le még ma az App Store vagy a Google Play kínálatából! Ingyen van!

Nézd nagyban ezt a videót!



1 hozzászólás

peter97

7 éve, 2 hónapja és 2 napja

Az a játék!!!! röhögő smiley Hatalmas! röhögő smiley

válasz erre