Mivel mi nagy rajongói vagyunk a stílusnak, ezért most úgy határoztunk, hogy összeszedjük nektek a személyes kedvenceinket, így bár a lista szubjektív - mint a legtöbb cikk ezen a világon -, azonban őszintén reméljük, hogy lesznek néhányan, akik megismernek általa pár kiemelkedően jó klasszikus kalandot.
1. Fester Mudd
A Fester Mudd egy vadnyugati kalandjáték, amely minden kétséget kizárólag a kilencvenes évek olyan klasszikusait juttatja eszünkbe, mint a Maniac Mansion vagy a Day of the Tentacle. Bár a sztori talán nem lett olyan emlékezetes, de Loamsmotuh városában azért így is vár ránk néhány humoros pillanat, amikor a város környékének aranykészletei után kutakodunk, amelyhez természetesen sok-sok tekervényes fejtörőn át vezet majd az út.
Google Play | iOS App Store
2. The Lost City
A The Lost City rögtön egy kicsit másik vonalról érkezett, ez ugyanis egy belsőnézetes kalandjáték lett, amelyet a Myst inspirált. A középpontba egy elveszett város került, amelynek titkait és rejtélyeit most lehetőségünk nyílik tonnányi fejtörő leküzdésével megoldani. A játékmenet így leginkább abból áll, hogy gyönyörködünk a csodálatos helyszínekben, gyűjtögetünk, a rendelkezésünkre álló eszközökkel pedig megpróbáljuk leküzdeni az akadályokat.
Google Play | iOS App Store
3. The Passenger
A The Passenger egy rövid, de annál különlegesebb klasszikus kalandjáték, amely kézzel festett hátterekkel egy életre kelt detektív noir regényt mesél el nekünk, a középpontban egy rejtélyes üggyel, amelyet hősünk oldalán meg kell oldanunk valahogy. A recept változatlan: járjuk be a helyszíneket, tanulmányozzuk át a nyomokat, gyűjtsük össze a tárgyakat és oldjuk meg az egyre nehezedő fejtörőket a továbbjutás érdekében.
Google Play | iOS App Store
4. The Silent Age
A The Silent Age egy nagyon kellemes, időutazós kalandjáték, amelyben Joe oldalán a hetvenes évek elejére utazunk vissza annak érdekében, hogy különféle izgalmas kalandok során megmentsük a világot. A kereket ez az alkotás sem találja fel, de egy point n click kalandtól nem is várunk el ilyesmit, ezáltal az epizodikus kalandok során fel kell fedeznünk a látványos helyszíneket, kutatnunk kell a nyomok után, de természetesen egy halom logikai fejtörő is vár majd ránk mindezt megkoronázandó.
Google Play | iOS App Store
5. The Great Fusion
A The Great Fusion ismételten egy klasszikus point n click kaland, amely leginkább a Broken Sword sajátosságait juttatja eszünkbe, noha a középpontba egy disztopikus jövő került, méghozzá egy programozóval a főszerepben, akivel olyan izgalmas küldetésekben kell részt vennünk, mint egy bank kirablása. A játékot keresztül-kasul átszövik a változatos fejtörők, és az inventory-t is gyakran használjuk majd, szóval a klasszikusok kedvelői biztosan egy új kedvencet avathatnak általa.
Google Play | iOS App Store
