Banana Kong 2 játékteszt

2022. július 14.
87.9631
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ahhh végtelen játékok; borsódzik tőlük a hátam, ami csupán azért nagyon ironikus, mert eléggé intenzíven megy idehaza a League of Legends és a World of Warcraft. Jó, az utóbbira rá lehet húzni, hogy igazából a mesélt történet előbb-utóbb véget ér, legalábbis a következő kiegészítőig, de a kifogásokkal tele van már a hócipő.


Mobiljátékos téren is ég kicsit az arcom ezzel a kijelentéssel, hisz az Azur Lane-hez is vissza-visszatérek (me' jó a grafika, nyehehe), és az is egy végtelenségig tolható móka. Azonban vannak az olyan játékok, melyeknek a zsáner-leírásukban is ott figyel a végtelen melléknév: például az "endless runner" kategóriában. Vagyis egy karakter fut, mi pedig megpróbáljuk életben tartani, ameddig csak lehet.

Volt már korábban szerencsém egy-két ilyen alkotáshoz, de sosem tudtak igazán megfogni, talán a szimplicitásuk, vagy a céltalan mivoltuk miatt. Azonban mai tesztünk alanya, a Banana Kong 2, meglepő kivételként szerepel a listámon. Ez nem csak a tartalmas és színes prezentáció miatt van így, hanem azért is, mert engem erőteljesen emlékeztet a Donkey Kong sorozatra, mely rendkívül közel áll a szívemhez.

A fejen lógó hal ingyenes optikai tuningelem. Mondjuk lelassít, de valamit valamiért.

A fejen lógó hal ingyenes optikai tuningelem. Mondjuk lelassít, de valamit valamiért.


Az alapfelállás rendkívül egyszerű: van egy jó húsban lévő majmunk, aki a prométeuszi iskolában tanult meg a ledőlő dolgok elől menekülni, úgyhogy rohan az őt lavinaként követő banánhegytől, miközben igyekszik nem lefejelni az elé ugró akadályokat. Természetesen mi azért vagyunk, hogy kisegítsük ebben az igyekezetében a kijelzőn történő, megfelelően időzített nyomkodással és húzogatással.

Az akadályok sok formában jelennek meg: az egyszerű lyukakon, köveken, illetve azok tüskés variánsain (nem lehet rájuk ugrani) kívül vízből előugró halak, krokodilok, tengeralatti lények, barlangi kreatúrák, madarak, láva és sok egyéb vár szerencsétlen majomra, alapos életútkurtításból kifolyólag. Mert az ugráló piranhát nem fogja tudni egy laza csuklómozdulattal ellőni a fenébe egy gorilla; mindegy, ez egy játék, nem kell túlgondolni.

Egyszerre csak három küldetésünk lehet aktívan.

Egyszerre csak három küldetésünk lehet aktívan.


Nekünk az ellenszerünk leggyakrabban az ugrás, amit egy tapival lehet előidézni. Ha egy platformon át lefelé szeretnénk ugrani, akkor ahhoz lehúznunk kell, ha pedig egy trambulin-növényről akarunk elrugaszkodni a magasba, akkor ezt a lehúzást ugrásból kell elkövetnünk. Sikló ernyőzni lenyomással tudunk, úgyszintén ugrást követően, illetve gurulásra is van lehetőség, bár ahhoz egy lejtőn kell végigrohannia majmunknak.

Útközben banánokat, illetve különféle speciálisabb anyagokat is összeszedhetünk, ha elég jók a reflexeink. A banán, azon kívül, hogy fizetőeszközként funkcionál a boltban, a "dash" mércénket is tölti, mely, ha megtelik, akkor a főhős ki tud lőni előre, figyelmen kívül hagyva ellenséget és akadályt. Erre szükség is lesz, ugyanis a banánlavina szépen, lassan, de utol fog érni minket.

Nagy kijelzőn nem látszik, de egy telefon képernyőjén át azért elég csinosan fest a játék.

Nagy kijelzőn nem látszik, de egy telefon képernyőjén át azért elég csinosan fest a játék.


Persze ez egy kétélű fegyver is lehetne, mert mi történik, ha véletlenül egy szakadékban landolunk a "dash" végén? Nos, a játékkészítők roppant jóarcok voltak, és sebezhetetlenség megmarad a kilövés befejezte utáni pár másodpercben is , így az akadályokat, ellenfeleket továbbra is túléli, illetve a lyukakból nagy ívben kiugrik. Mondanom sem kell, rengeteg sportszerűtlen halált úsztam így meg, úgyhogy jár a keksz a skacoknak.

A pálya alapjáraton véletlenszerűen van generálva, de azért látszik, hogy ez nem lett tökéletesen kivitelezve. Az építőelemek nagyon gyakran ismétlődnek, és mivel nincs túl sok belőle, ezért könnyedén ki lehet ismerni az akadályokat. Dzsungellel kezdődik minden menet, ami átválthat tengerpartra, barlangos-lávás területre, vízalatti részre és fatetőkön történő ugrabugrára, többek között. Egy-két helyen nem jár pusztulással, ha hibázunk, a játék csupán visszatesz minket a dzsungeles részre.

Ágyúgolyóóóóóó, bleeeegh...

Ágyúgolyóóóóóó, bleeeegh...


Eleinte kissé nehézkesnek tűnhet a helyenként túl gyorsan megjelenő akadályhalom, de hamar bele lehet lendülni és van az egésznek egy megfoghatatlanul addiktív hatása. Egyszerű, mégis komplex, és a legtöbb esetben érezzük, hogy mikor hibázunk, akkor nem a játék tolt ki velünk, hanem mi voltunk túl lassúak. Ez pedig arra késztet minket, hogy újrapróbálkozzunk, és néhány pislogás után már azt vesszük észre, hogy a sokadik játékon vagyunk túl.

Tisztelet a kivételsnek, sajnos, van egy-két akadály, mely eléggé galád módon van implementálva. Ezek esetében, ha nincs az előre történő kilövellés bekészítve, nem nagyon lehet átjutni. Szerencsére ilyenekkel nagyon ritkán fogunk találkozni, illetve a boltban vehetünk bónuszokat, mint például gyorsabb "dash"-mérce töltődést (a fenti problémára fél-megoldás). Az esztétikai tuningelemek (sapi és vitorlafajta) már annyira nem hasznosak, de cserébe eléggé drágák.

Pff mennyi banánt kértek azért a hülye kalapért?

Pff mennyi banánt kértek azért a hülye kalapért?


Persze lóvé nem csak a pályán szerzett banánokból van. Vannak küldetések is, egyszerre mindig csak három, melyek teljesítése jutalommal jár (bár gyakorta ez egy bónusz beszerzését olcsóbbító kupon), illetve a normál kihívás mellett időszakos eseményeneken is részt vehetünk, melyeknél naponta nyílik meg egy új pálya. Itt minden pályának van eleje és vége, no meg egy különleges teljesítési feltétel is, de megéri nyüstölni, mert a jutalom bármikor lehet banán vagy prémium pénz, a legvégső, speciális ajándékról nem is beszélve.

Ráadásul a reklámnézési kényszer is rendkívül minimális, úgyhogy le a kalappal az FDG Entertainment előtt. Sikerült egy olyan végtelen, mégis szórakoztató alkotást létrehozniuk, mely, amellett, hogy pár nappal a megjelenése után több mint egy millió letöltéssel rendelkezik, bővíti azon játékok listáját, amik meghúzogatják az orromat, mikor azt mondom, hogy az "endless" mókáknak nincs értelmük. Hogyne volna; egy játék lehet szórakoztató, attól függetlenül, hogy nem mesél el egy sztorit, és van eleje, de nincs feltétlenül vége. Ámen.

A Banana Kong 2 letöltése itt: Google Play | iOS App Store
7 hozzászólás

Mordorer

1 éve, 10 hónapja és 4 napja

Engem nagyon beszippantott! mosolygó smiley

válasz erre

Chico

1 éve, 10 hónapja és 5 napja

Nem rossz, le is kapom. mosolygó smiley

válasz erre

Mendez

1 éve, 10 hónapja és 5 napja

Na hát akkor ez nálam meg is érett egy próbára. mosolygó smiley

válasz erre

fonemaker

1 éve, 10 hónapja és 6 napja

Nagyon bejön nekem is. mosolygó smiley

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 10 hónapja és 6 napja

Imádom az endless runnert úgyhogy jöhet!

válasz erre

SamsungFan

1 éve, 10 hónapja és 6 napja

Már lesem is! mosolygó smiley

válasz erre

peter97

1 éve, 10 hónapja és 6 napja

De nagy királyság, már szedem is!

válasz erre