Bless Global játékteszt

2023. január 26.
91.8431
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nagyon pörög az új év mobiljátékos szempontból, alapanyagból nincs hiány mostanában, most pedig itt is a soron következő MMORPG, a globálisan két hete megjelent Bless Global képében. Bár már sokszor hangoztattam, hogy némivel több időre van szükségem az ilyen stílusú játékoknál, egészen biztosan nem vesztett semmit sem az, aki véletlen elfelejetette volna letölteni a Tigon Mobile legújabb játékát.


Futószalagon érkeznek már jó ideje az egykaptafás, unalmas és egyéni ötleteket mellőző MMO-k és azok portjai, legutóbb kellett némi regeneráció az Immortal Awakening borzalmai után és úgy érzem, most megint fog kelleni... A Bless Global bár végre egy normálisnak ígérkező MMO-nak tűnt, főleg annak tudatában, hogy egy PC platformra is megjelenő címről van szó.

A megjelenés azonban érezhetően egy picit el lett sietve, hiszen már a 2023. január 10-ére ígért megjelenés előtt ki lett adva a játék, nem ok nélkül: a fejlesztőknek igen beszédes volt a kétmillió előregisztráció. Nem tudom, hogy emiatt vagy nem emiatt, de azért 2-3 hét munkálkodás igazán nem ártott volna meg a Bless Global mobilos verziójának.

Az én hitem a műfajban valahol a Diablo Immortal megjelenésének környékén ingott meg először, olyannyira hogy az Undecemberrel már nem is játszottam egyetlen percet sem. Annyira bíztam a Blizzard üdvöskéjében, hogy egy egész műfaj iránti alapvető szeretetemet adtam oda. Ehhez a szeretethez a legközelebb a Bless Global vitt el újra, eleinte...

A kinézetre sok panaszunk nem lehet

A kinézetre sok panaszunk nem lehet


A kezdet kezdetén 5 kaszt közül választhatunk, melyek a szokásos értelemben vett MMO-k felhozatalától nem alapképességekben térnek el, csak elnevezésekben. Barbár, Varázsló, Íjász, Kereszteslovag és Pap kasztok közül választhatjuk ki a játékstílusunknak leginkább megfelelőt. A rangoknál már megszokott, hogy férfi vagy női karaktert egyaránt kreálhatunk, ám itt ez picit meg van variálva.

Nem minden kasztnál választhatunk ugyanis a kettő közül, de vannak olyan esetek is amikor igen - hozzá kell azonban tennem, hogy ezekben a játékokban még mindig iszonyatosan túlszexualizált női karakterekkel találkozhatunk, amely bár vicces is lehet, számomra nem ettől lesz élvezetesebb egy játék, sőt...

Szóval én egy Barbárral (Berserker) indultam felfedezni a Bless Global világát, különösen tetszett a karakter-készítésnél, hogy nem csupán emberekre korlátozódnak a játszható szereplők (konkrétan például a Berserkerre gondolok), hanem bizony majomfélékre is.

Szia maci, kérsz egy mézet a pofádba?

Szia maci, kérsz egy mézet a pofádba?


A játék készítői ígérték, hogy konzolszerű grafikát fogunk kapni, de ezt nem igazán sikerült összehozni. Bár az élsimítás és a grafikai elemek nagy részének kidolgozása az említett grafika kivitelezéséhez szükséges tudásról ad tanúbizonyságot, de elsősorban nem látványbeli, hanem technikai gondoktól szenved ez a játék is.

Technikailag ismét a szégyenfalat köszönthetjük, annyira brutális framedropokat produkál a játék, hogy mint minden ilyen esetben a talajra hullott államat kerestem. Arról nem beszélve, hogy a grafikai beállítások lebutítása igazából semmit sem old meg, csak még egy lapáttal rak a problémákra. Ennek ellenére örömmel jelentem be, hogy most már valamiféle élvezhető játékmenetnek lehetünk szemtanúi... mármint inkább fültanúi, mert a hang legalább nem szakadozik, ha már a kép üres területen is laggol.

A harcrendszer is végre értelmes kidolgozást kapott. Virtuálisann lehet némi súlyát érezni a többkilós fegyverünkkel való csapkodásnak, és alaptámadásunk mellé - elég gyorsan kioldható támadásként - még 5 extra ütést is kapunk, amelyek nagyon látványosak lettek. Emellett lehetőségünk van időnként robotszerű gépekbe ülnünk, mellyel nagyon nagyon felszabadító darálni, igaz eléggé genyó módszer. Alapvetően szinte mindenkit egyetlen jobbegyenessel szét lehet így ütni, szóval gyorsan játékélmény-romboló lehet ez a fajta harcrendszeri mechanika.

Ami a képekről nem látszik, az a sok technikai baki...

Ami a képekről nem látszik, az a sok technikai baki...


Összességében pont annyira unalmas a játék, mint amennyire töményen sikerült ezt prezentálnom. Újabb MMO bukta, de én egyáltalán nem vagyok meglepődve ezen, hiszen már hónapok óta ezt tapasztalni a műfaj berkein belül.

Ennek a zsánernek nem kevés egyéni ötletre, újításra és a hatalmas női idomok elhagyására lenne szüksége és őszintén bevallom, sok esetben, mikor lehetőségem van rá igyekszem teljesen végigjátszani a tesztelt mobiljátékokat.

De esetünkben az igazság az, hogy a Bless Global végeredményének fényében eddig a pontig volt vicces ez a bugdácsolásnak álcázott lejtmenet. Reméljük észreveszik végre a fejlesztők is hogy az irány nagyon rossz és megpróbálnak valami tényleg egyedi és élvezetes játékot összehozni...

A Bless Global letöltése itt: Google Play | iOS App Store
5 hozzászólás

Panzi

1 éve, 3 hónapja és 4 napja

Full automata nem nagyon kell hozzányúlni. Pedig szép lenne.

válasz erre

Mordorer

1 éve, 3 hónapja és 5 napja

Egy próbára jó, aztán meglátjuk...

válasz erre

Chico

1 éve, 3 hónapja és 6 napja

Nagyon jól néz ki az egyszer biztos!

válasz erre

SamsungFan

1 éve, 3 hónapja és 6 napja

Én teszek vele egy próbát azért.

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 3 hónapja és 6 napja

Ráérősebb időmben majd kipróbálom.

válasz erre