Munkámból kifolyólag rengeteg őrült mobiljátékkal találkoztam már a múltban, de időről-időre be kell látnom, hogy mindig van új a Nap alatt, avagy mindig van lejjebb. Legutóbb például éppen a Kongregate alkotása verte ki nálam a biztosítékot, ami már elsőre is olyan betegnek tűnt, hogy egyszerűen ordított azért, hogy letöltsem és kipróbáljam, pláne azért, mert a Burrito Bison névvel már évekkel ezelőtt is összehozott a sors, de akkor még egyszerű Flash-játékként, amelyekkel nem mobilon, hanem bizony akkoriban számítógépen játszottunk.
Ezek az idők azonban elmúltak, és a pankrátor, valamint a gumimacik őrült küzdelme Burrito Bison: Launcha Libre címmel átköltözött mobilokra, ami alighanem nagyszerű ötlet volt, hiszen jómagam például egy olyan nagy kedvencre bukkantam a játékkal, amihez fogható meglepetés és kellemes élmény már nagyon régen nem ért. Mindez annak ellenére is igaz, hogy egy halálosan egyszerű koncepcióról, ámde mégis egy időrabló, tartalmas és megunhatatlan alkotásról beszélhetünk, amit ráadásul úgy tudunk átélni elejétől a végéig, hogy közben egy fillért sem fizetünk érte.
Aki ehhez egy vad akciójátékot képzel el, az részint csalódni fog, a Burrito Bison: Launcha Libre ugyanis inkább ügyességünkre épít. Az alapok valahol az Angry Birds-nél gyökereznek - persze jó kérdés, hogy a mérges madár volt előbb, vagy a tojás -, ergo pankrátorunk befogja testét a ring gumikötelébe, majd jól kilövi magát a gumimaciktól hemzsegő pályára, miközben alaposan orrba nyomja vagy esetleg ki is üti azt a fő csúnyaságot, aki az egész invázióért felelőssé tehető.
A gyorsabb kilövéstől kezdve, a rakétával felszerelt bugyogón és az extra rúgón át, a síkosítóig bezárólag mindent bevethetünk hősünknél, de érdekes módon újabb gumimacitípusokat is feloldhatunk, amelyek szintén célunkat segítik majd. Feloldhatunk például rakétás mackókat, amelyek újabb lendületet adnak útközben, vagy bombával futkozó kis brumikat, akik szintúgy megdobnak minket egy kicsit a cél irányába. Mindeközben persze minden kilövésnél be kell mosni egy nagyot az aktuális főellenfélnek, miközben pinatákat verhetünk szét, és ha túl lassúnak érezzük a haladást, akkor persze egy kis extra zsetonnal meg is támogathatjuk fejlődésünket.
A Burrito Bison: Launcha Libre elérhető itt: Google Play | iOS App Store