Emlékszünk még a Mahjong nevezetű játékra? Hát én még igen, leginkább azért, mert nem nagyon volt más, amit tolni tudtam a DOS-os számítógépen, mely gyermekkoromat végigkísérte. Feltéve, ha nem számítjuk a Prince of Persiát, a Supaplexet, a Prehistorikot, a Pushovert és a Commander Keen sorozatot.
A Mahjong, sok esetben (mint az a verzió is, amivel én ökörködtem) egy rendkívül könnyed játékmenetet követ. Dominókat kell összepárosítani, melyek össze-vissza vannak egymásra pakolva. Ha sikerült az összes párt összerakni és így eltüntetni őket, akkor nyertünk. Egyszerű nemde? Persze, ha meggondolatlanul szedegetjük fel az elemeket, akkor könnyedén beragadhatunk. A régi játék, melyhez szerencsém volt, nem igazán tudatta velem, hogy zsákutcába léptél, haver, inkább húzzál el megcsinálni a leckéd; régi szép idők. Bezzeg az első két Monkey Island gond nélkül elzavart a gép elől, miután végigtoltam őket.
No, de miért is említem ezt az időtlen, klasszikus alkotást? Mert mai tesztünk alanya, a Cards of Terra, ugyanezt a játékmenetet veszi alapul, és alakítja egy kártyás élménnyé. Egymásra rakott kártyákból állnak a pályák, melyek tetején egy felcsapott lap van, és ezekkel tudunk interakcióba lépni. Egymásra húzhatjuk őket, hogy harcoljanak (hisz lénylapokról van szó), és akinek több ereje van, az fog nyerni.
A leláncolt lapokat nem lehet mozgatni, de lehet rájuk húzni másokat.
Például van egy felcsapott ork harcos az egyik kártyaformáció tetején, illetve egy humán katona egy másikon. Az ork három erővel kezd, az ember pedig kettővel. Ha egymásra húzzuk őket, akkor az ork fog nyerni, egy ereje marad a végén (nincs regeneráció egy összecsapás után), és átveszi a humán helyét (feltéve, ha az orkot húztuk a harcosra). Ha sikerül eltávolítani az összes kártyát a pályáról, vagy felfedjük az aranylapokat, akkor nyerünk. Azonban egy ilyen akció energiába kerül, amiből hősünknek nincs túl sok.
Ez, szerencsére, nem olyan energia, mint a legtöbb, energiaköltögető játékban, ugyanis ez csupán azt mutatja, hogy mennyi lépésünk van megnyerni az adott pályát. Aranykártyák felfedése után kapunk plusz egy lépést, illetve egy különleges képességet is. Így szert tehetünk, például, erőmanipulálásra (célpont ereje lemegy egyre, vagy megduplázódik), színváltoztatásra, de akár egy lapot erőelszívásra is kényszeríthetünk.
A bevezető videó tetszetős; elvileg valami sztorit mutat be, de... ehh...
Ha már megemlítettem, a színek rendkívül fontosak, ugyanis az ugyanolyan tintával ellátott lapokat nem ugraszthatunk össze. Például egy ember harcos és ember íjpuskás nem csatározhatnak, sőt az íjász a speciális képességét sem tudja használni, ha csak olyan színű lapok vannak felcsapva, mint ő maga (vagyis kék). Azt hihetné az ember, hogy így könnyen be lehet ragadni, ha teszem azt, mindegyik kártyaoszlop tetején ugyanolyan festékű lapok vannak, azonban két dologgal meg lehet menteni a patthelyzetet.
Az első metódushoz, mely a preferáltabb, szükségeltetik egy üres mező, ahonnan már eltakarítottuk a laposzlopot, ugyanis ilyen helyre bármilyen másik lapot odahúzhatunk. Ha nincs ilyenre lehetőség, akkor saját energiánkat kell égetnünk, hogy sebzést okozzunk egy célpontnak, pontosan annyit, amennyi annak az ereje. Ez azt jelenti, hogy saját lépésmennyiségünket pazaroljuk el, de ha csak így lehet egy pályát teljesíteni, akkor nincs mese.
A kampányban egyedi képességű főellenségekkel is fogunk találkozni.
Ahogy húzogatjuk ide-oda a lapokat, úgy a szabaddá vált kártyaoszlopok tetején lévő kártyák felcsapásra kerülnek. Ezek speciális képességei ilyenkor is aktiválódhatnak, vagy kör végén, esetleg halálkor, de olyan is van, melynek támadás után kerül ez ellövésre. Lássunk néhány példát: a lándzsás ork felcsapásnál sebez egyet egy véletlenszerű lapra, a humán íjpuskás ugyanezt csinálja, de minden kör végén, ha egy oszlop tetején van. A Frankenstein szörnye klón egy kör hatásszünet után egy zombit szül maga alá (szó szerint), a brutálisan erős üveggólem pedig hiába rendelkezik hét erővel, bármekkora sérülés elszenvedése után megsemmisül.
Elég sok lap van a játékban, és ez igencsak meg tudja kavarni az ismerős, Mahjong-os játékmenetet. Van egy kiveséző kampány, mely alaposan megismerteti és megnyitja a különféle lapokat, melyekből a többi szóló játékmódban építhetünk paklit, amit aztán le kell győznünk. Multi egyelőre még nincs, de azért remélhetőleg lesz, ugyanis egy igencsak szórakoztató alkotással van dolgunk.
A legtöbb lénynek van valami érdekes adottsága.
A Cards of Terra a tipikus egyszerű-de-nagyszerű játék, ahol a kampány alapvetően nem nehéz, azonban ahogy halad a vége felé, egyre gyakrabban kényszeríteni rá az embert, hogy próbáljon meg kicsit előregondolkodni. Ha elrontottuk? Akkor megpróbálhatjuk újra szinte semmi hátulütővel; szinte. Mert reklámok azért vannak, mégiscsak ingyenes játékról van szó, úgyhogy alkalomadtán egy halál, avagy egy pályaváltás egy hirdetés megtekintésére kényszeríthet minket. Mivel azonban nincs ilyen túl gyakran, ezért nem éreztem annyira problémásnak. Könnyebb ezt elviselni, mint 1100 forintért feloldani a reklámmentesség privilégiumát.
A prezentáció tetszetős, feltéve, ha lenémítva játszunk, ugyanis a zenéről nem igazán lehet ódákat zengeni (ironikus). Ám ez ne tántorítson el senkit ennek a játéknak a kipróbálásától, ugyanis egy pillanatra nem nézünk oda, és el fog minket ragadni az aranyos szimplicitás, és a még-egy-szint-belefér mentalitás. Ez hasonlít a Civilization szériából megismert "just one more turn" (csak még egy kör) felfogáshoz, bár itt nem fog a reggel ránk találni. Mégis melyik bolond nyír füvet már megint hajnali háromkor?
A Cards of Terra letöltése itt: Google Play | iOS App Store
