Építésmentes játékmód került a Fortnite-ba - de mit is jelent ez valójában?

2022. április 03.
115.9241
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár az iOS-es delegáció már nem fér hozzá hivatalos keretek között a Fortnite-hoz, köszönhetően a lezajlott Epic Games kontra Apple pereskedésnek, ellenben a konzolos és PC-s variáns mellett Androidon még mindig gőzerővel pörög előre a népszerű battle royale. A vadonatúj szezon nem is olyan rég landolt, mely elhozta magával a "Zero Build" módot, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy nem lehet építeni, ami egy óriási mérföldkőnek tekinthető a produktum berkein belül. Kicsit körüljárjuk most ezt a témát!


Mint az ismeretes, a Fortnite alapvetése, megkülönböztető jegye volt az építés. Igencsak megosztó aspektusról van szó, merthogy míg a közönség egyik részének ez jelentette azt a bizonyos pluszt a többi battle royale-hoz mérten, addig sokakat ez tartott távol attól, hogy becsatlakozzanak az élménybe.

Természetesen mostanra, amikor kimegy ez a cikk, már visszajött az építés lehetősége az alkotásba, úgyhogy már van választási lehetősége mindenkinek. Van a Zero Build mód, valamint a hagyományos, építkezős-glettelős-falazós őrület is, így mindenki eldöntheti, hogy mely mellett szeretné letenni a voksát.

Egyáltalán miért várt ennyit az Epic azzal, hogy implementáljon egy ilyen alternatívát? Nos, ennek több potenciális oka is lehet, noha nem jött hivatalos kommunikáció erről. Egyrészt bőven benne van a pakliban, hogy egy olyan játékosszám elérésére tartogatták ezt a húzást, amikor már gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy megnyissák azokat a bizonyos kapukat.

Építésmentes játékmód került a Fortnite-ba - de mit is jelent ez valójában? - 2. kép

Értelemszerűen ez jelenthet egy alacsony számot, és egy magas számot is. Az alacsony játékosszámot talán nem kell megmagyarázni: kevés a user, egy ilyen opcióval pedig becsalogathatnak egy újabb közönségréteget, akiket addig az építés tartott távol.

Viszont az is benne van a pakliban, hogy egy olyan magas játékosszámra apellált az Epic, ahol már ha kicsit meg is osztják a játékosbázist egy ilyen alternatívával, az nem fog nagyobb töltési időkkel és hosszabb meccskeresésekkel járni.

No de a legfontosabb: egy vadonatúj réteget szólít meg a Zero Build mód, ezzel pedig lényegében egy teljesen új ízt, egy teljesen egy löketet, egy teljesen új vásárlói közeget húztak be az alkotáshoz. El kellett telnie közel 5 évnek, de végre valahára már mindenki megtalálhatja a számításait a szoftverben.

Egyébként azzal, hogy egy ilyen "nem építős játékmód" bekerült, egy teljesen új játékstílus is eluralkodott a Fortnite-on belül. A Zero Build mód egy jóval taktikusabb, kimértebb, lassabb játékot követel meg, hiszen itt nincs rá lehetőségünk, hogy ha meglőnek, akkor felépítsük magunk köré az Eiffel-tornyot, ami megóv minket.

Építésmentes játékmód került a Fortnite-ba - de mit is jelent ez valójában? - 3. kép

Persze akit eddig is taszított a produktum, és nemcsak az építés miatt, az nem most fogja megkedvelni. Az Epic azonban kétségtelen, hogy hatalmasat lépett azzal, hogy bedobta a közösbe ezt a lehetőséget, lévén rengeteg új felhasználót megszólítottak, és egy ilyesfajta revitalizálás nagyon ritka a játékiparban.

Persze a skinek, a metaverzum jelleg és az őrült crossoverek továbbra is jelen lesznek, éppen ezért mondjuk azt, hogy aki eddig is epét hányt a Fortnite-tól, az most is kerülni fogja. És ez így van rendjén. Attól, hogy alternatívák kerülnek egy programba, az értelemszerűen nem jelenti azt, hogy automatikusan mindenkinek szól.

Nyilván el lehet bohóckodni azzal a kijelentéssel, hogy "jaj ennek nagyon örülnek a 10 évesek", azonban aki kicsit is tisztában van a Fortnite körüli statisztikákkal, az pontosan tudja, hogy bár ha nagy is a rajongás a fiatalok körében, rengeteg felnőtt is játszik vele. És az ő számuk most még inkább fog nőni egy ilyen taktikusabb játékmenetetet megkövetelő módban.
6 hozzászólás

WickedSick

2 éve, 1 hónapja és 23 napja

peter97 írta:
Azt jelenti valójában hogy be vannak ****va mert csökken a pénzverde népszerűsége! röhögő smiley
Igen, rekordbevételeknél, biztosan azt jelenti... jézus. röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

peter97

2 éve, 1 hónapja és 24 napja

Azt jelenti valójában hogy be vannak ****va mert csökken a pénzverde népszerűsége! röhögő smiley

válasz erre

Mendez

2 éve, 1 hónapja és 24 napja

Bajban lehetnek, ha ilyen radikális változásokat kell hozni. meglepett smiley Lehet hogy túl nagy csoport esett ki az iPhone miatt???

válasz erre

SamsungFan

2 éve, 1 hónapja és 24 napja

Szerintem az értelmét veszíti el, ez különböztette meg alapvetően a töbi battle royale-tól. Gondolom nem megy már annyira mint annak idején, és kellenek a játékosok.

válasz erre

fonemaker

2 éve, 1 hónapja és 24 napja

Szerintem ezzel nem vonzanak be új játékost...

válasz erre

Gólem

2 éve, 1 hónapja és 24 napja

Soha nem játszom vele, engem alapvetően idegesít.

válasz erre